OMÉK - Újra OMÉK: fókuszban az állattenyésztés

Két év után újra OMÉK. A kormány még 2011-ben döntötte el, hogy a hagyományokkal szakítva nem öt, hanem kétévente rendez Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást. Az időpont és helyszín mondhatni a szokásos: szeptember 23-27. között a Hungexpo vásárközpontban rendezik a legnagyobb és leglátogatottabb hazai agrárseregszemlét. A Földművelésügyi Minisztérium 2015-öt a helyi termékek évének nyilvánította és ez az OMÉK tematikáját is meghatározza. A kiállítás 5 napja alatt a kilenc turisztikai régió és a határon túli területek az agráriumon keresztül mutatkoznak be a helyi termékek főszereplésével. 2015-ben először nagykövete is van a rendezvénynek, ami idén nyitótánccal és saját dallal is büszkélkedhet. Az ország legrégebbi, nagy tradíciókkal bíró mezőgazdasági kiállítása és vására majdnem 200 éves múltra tekint vissza.
A rendezvény kormányokat is átívelő küldetéséről, személyes emlékekről, a szervezés tapasztalatairól és
a szakmaiság fontosságáról kérdeztük a Magyar Állattenyésztők Szövetsége tagszervezeteinek vezetőit. Az interjú szeptemberi lapunkban található.

Lapszám, melyben a cikk megjelent: 

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB