
1939. június 6-án a békés-megyei Szeghalmon született. Édesapja állatorvos volt. 1962-ben szerzett állatorvosi diplomát. Első munkahelye az Országos Mesterséges Termékenyítési Központ Immunogenetikai Osztálya volt. Ez alapvetően meghatározta tudományos pályafutását, ekkor ismerkedett meg a háziállatok vércsoport és biokémiai polimorfizmus vizsgálataival, és ezen a területen végezte kutatásait 1992-ig. 1970-ben amerikai tanulmányútja során szerzett ismeretek és kapcsolatok döntő hatással voltak későbbi kutatómunkájára. 1971-ben kezdett az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézetben (ÁTK) dolgozni. 1976-tól a Genetikai Osztály munkáját irányította, az 1985–1990 között az intézet igazgatóhelyettese, majd 14 éven át főigazgatója volt. 2009-ben vonult nyugdíjba. 1973-ban kandidátusi, majd 1988-ban MTA doktora címet szerzett. 1971 és 2009 között különböző egyetemeken oktatott. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem 1992-ben kihelyezett tanszéket létesített az ÁTK-ban, amelynek tanszékvezetői feladatait közel húsz évig látta el. 1995-ben habilitált, és még abban az évben egyetemi magántanár címet kapott Gödöllőn.
Halálával az állattenyésztési kutatások és a tenyésztésszervezés egy nagy egyénisége távozott.









































