
Az Agrárminisztérium döntésének értelmében idén a Hódmezővásárhelyen rendezett kiállítás volt az országos rangú tenyészállatverseny és -seregszemle, az OMÉK-on pedig a tenyésztésben és termelésben meghatározó fajták egy-egy reprezentatív egyedét, illetve csoportját mutatjuk be – tájékoztatta lapunkat a Magyar Állattenyésztők Szövetségének (MÁSZ) ügyvezető igazgatója. Wagenhoffer Zsombor hangsúlyozta, senkit ne tévesszen meg a kevesebb tenyészállat és élőállatos közönségprogram, ugyanis a tenyésztőszervezetek – alkalmazkodva az új helyzethez – új és több látványelemmel, továbbá termékbemutatóval kívánják a szakmai és laikus közönség figyelmét ráirányítani az ágazatokban alkalmazott legújabb technológiákra, valamint a szakmájuk szépségére és jelentőségére. Az új OMÉK-koncepcióról és a tervezett programokról az ágazati bemutatókat összefogó szakembereket kérdeztük.