Kiállítás - 10. Kaposvári Állattenyésztési Napok tenyésztési díjai

Igazi jubileumi időjárás volt a 10. Kaposvári Állattenyésztési Napokon. Elmondhatjuk tehát, hogy az esemény „legfőbb rendezője” kitett magáért. Ennek és a szervezők munkájának köszönhetően sikeresen zárult az idei év utolsó állattenyésztési seregszemléje, amelyet közel 30 ezren látogattak meg. Abban, hogy a Kaposvári Állattenyésztési Napok a Dunántúl legrangosabb tenyészállat bemutatója és mezőgazdasági kiállítása lett az elmúlt tíz évben, abban meghatározó szerepe van a rendezvény fő szervezőjének, a Magyar Mezőgazdaság Kft-nek, továbbá a kiváló adottságokkal rendelkező helyszínt biztosító Kaposvári Egyetemnek – emelte ki a megnyitón mondott beszédében Farkas Sándor. A Magyar Állattenyésztők Szövetsége (MÁSz) elnöke elmondta azt is, hogy a sikerkovácsok között külön ki kell emelni azokat a tenyésztőszervezeteket, amelyek a kiállítás savát-borsát jelentő látványos tenyészállat bemutatókat, közönségprogramokat és tanácskozásokat megszervezik és levezénylik. Az ünnepélyes díjkiosztón kiosztásra kerülő díjak teljes sorát októberi lapunkban találják. A díjazottaknak ezúton is gratulálunk!
 

Lapszám, melyben a cikk megjelent: 

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB