
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) 2022. július 7-én tartotta országos alakuló küldöttgyűlését, ahol megválasztották az országos tisztségviselőket. A küldöttek megerősítették pozíciójában az eddigi elnököt, Győrffy Balázst. A korábbi alelnökök mellé új, környezeti fenntarthatóságért felelős alelnököt is választottak, illetve döntöttek a kamarai osztályok elnökeiről, az etikai és az ellenőrző bizottság tagjairól, valamint a választottbírák személyéről. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) és 17 szövetségese – köztük a Magyar Állattenyésztők Szövetségével – minden eddiginél nagyobb felhatalmazást kapott, kétszer annyian szavaztak rájuk, mint 2017-ben, és ötször annyian, mint 2013-ban.









































