Istráng - Közgyűlést tartott a Magyar Félvér Tenyésztők Országos Egyesülete

Az egyesület március 30-án tartotta éves rendes közgyűlését, immár a kilencediket. Ezzel ugyan nagyon fiatalnak számít a hazai tenyésztőszervezetek között, de az elmúlt közel egy évtized alatt úgy gondolom, hogy létjogosultsága beigazolódott.  Ugyanakkor az is, hogy a korábban alapított egyesületeknek nem konkurenciája (soha nem is akart az lenni), hanem az ő tevékenységi körüket jól kiegészítő szervezetként tud működni. Mára elmondható, hogy az alapításkor lefektetett célok mentén eredményesen tevékenykedik ez az egyesület. De mik is ezek a célok? Kinek, mely tenyésztői körnek jelent megoldást a Magyar Félvér Tenyésztők Egyesülete? Ezekre a kérdésekre adunk választ júniusi lapunkban.

Lapszám, melyben a cikk megjelent: 

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB