
Janászik Andrea a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen végzett tanulmányai során kötelezte el magát a magyar lótenyésztés iránt, és munkáit mindig ezen a szakterületen végezte. Életében és munkásságában a lótenyésztés központi szerepet töltött be.
Dolgozott a herceghalmi Kutatóintézetben, majd Cecén az angol telivér ménesben, ezután Fejér megyében lótenyésztési felügyelőként. 1995-ben külkereskedelmi vállalkozást alapított a nagy értékű lovak értékesítésére és fedezőmének beszerzésére, emellett fedeztetési állomást, illetve mesterséges termékenyítő állomást üzemeltetett. Nyelvtudásának köszönhetően széles körű nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik. Munkásságát az MLOSZ a Magyar Lóért Díjjal ismerte el 2021 novemberében.
Dr. Jármy Miklós 1971-ben született Budapesten. A sport szeretete genetikailag kódolt nála, hiszen édesanyja, Gulácsy Mária olimpiai ezüstérmes és világbajnok vívó. A Nemzeti Lovarda állandó állatorvosa, a Nemzeti Lovardáért Alapítvány kurátora, a Magyar Lovassport Szövetség elnökségi tagja, és 2010 óta a Magyar Sportlótenyésztők Országos Egyesületének elnöke. Az elért eredmények több generáción átívelő csapatmunka eredményei, amikkel méltán rászolgált a Magyar Lóért Díj kitüntetésre, amelyet számára az MLOSZ 2021 novemberében ítélt oda.









































