
Mezőtúron született 1979. augusztus 16-án. A mezőtúri Teleki Blanka Közgazdasági Szakközépiskolában érettségizett, majd 2002-ben a Szent István Egyetemen (MATE) diplomázott gazdasági agrármérnökként, pénzügy-számvitel szakirányon. Közvetlen ezután kezdte meg PhD-tanulmányait, 2006. december 1-jén doktorált gazdálkodás- és szervezéstudományokból. 2004 és 2007 között a Szolnoki Főiskola mezőtúri karán tanított, majd 2007 és 2015 között az Agrárgazdasági Kutatóintézet kutatója, tudományos főmunkatárs, élelmiszeripari kutatások résztvevője és vezetője. Ezzel párhuzamosan a Károly Róbert Főiskola óraadó tanára. 2015-től a Földművelésügyi Minisztérium Élelmiszeripari Főosztályán dolgozott, majd 2018 év elején a Nemzetgazdasági Minisztérium Iparstratégiai Főosztályának vezetését vette át, ahonnan év végén visszatért az Agrárminisztériumba élelmiszergazdasági főosztályvezetőként. 2022 szeptemberétől nevezték ki élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkárnak.