Arcél - Antal Gábor

Egerben született 1968-ban. Kisgyermekként szeretett bele a növénytermesztésbe, állattenyésztésbe. 1993-ban Gödöllőn szerzett agrármérnök-diplomát. 1994-ben édesapja tanácsára Felsőszentivánon kezdett Vancsura József mellett gyakornokként, majd telepvezető, később igazgató lett. 2003-ban Kárpáti László, a Trigo-Fix tulajdonosa felkérte, állítsa talpra a Bácsagro Zrt-t. Már az első évben sikerült nyereségessé tenni a korábban felszámolásra ítélt céget. 2004-ben a Hód-Mezőgazda Zrt.-ben tulajdonossá váló trió, Harsányi Zsolt, Kárpáti László és Délity József felkérték, legyen a cég vezérigazgatója. Az azóta eltelt közel húsz évben a korábban is jelentős mezőgazdasági vállalat állattenyésztésben, növénytermesztésben és takarmánygyártásban is a magyar mezőgazdaság egyik zászlós­hajója lett. Antal Gábor számos társadalmi funkciót tölt be. A MATE tanácsadója, címzetes egyetemi docense, alelnöke a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesületének, elnöke az Alföldi Tej Kft. felügyelő bizottságának, elnökhelyettese a Juh és Kecske Szakmaközi Szervezetnek, tagja a MÁSZ küldöttközgyűlésének és a Dél-Alföldi Bioinnovációs Centrumnak is. Az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok szervezésében 2005 óta részt vesz. Munkájának elismeréséül a MÁSZ elnöksége a Magyar Állattenyésztésért díjjal tüntette ki. Az Antal Gáborral készült interjú lapunk májusi számában található.

Lapszám, melyben a cikk megjelent: 

Időjárás

Budapest

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB