Tisztújítás és stabilitás a hazai akvakultúrában

A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) május 23-án tartotta tisztújító közgyűlését Budapesten, a Rubin Wellness & Conference Hotelben. Az esemény nem csupán a szervezet vezető testületeinek megválasztásáról szólt, hanem a leköszönő elnök, dr. Németh István 15 éves munkásságának összegzéséről, a MA-HAL szakmai és gazdasági eredményeinek, valamint a jövőbeni terveinek ismertetéséről is.

A közgyűlésen a MA-HAL leköszönő elnöke beszámolójában kiemelte a szervezet elmúlt másfél évtizedének fontos mérföldköveit. Mint fogalmazott, elnöksége alatt a MA-HAL a hazai halászati és akvakultúra-ágazat meghatározó érdekképviseleti szervezetévé vált, jelentős szakmai és jogszabályi előrelépéseket elérve. Külön hangsúlyozta a pénzügyi stabilitást, amely 2017 óta jellemzi a szakmaközi szervezetet. Ez elsősorban a szaktárcával kialakított jó kapcsolatoknak és az éves pályázati támogatásoknak köszönhető, amelyek biztosítják a tagszervezetek felé nyújtott szolgáltatások fedezetét.

A leköszönő elnök sikerként könyvelte el, hogy a húsfélék közül elsőként a halnál érték el az 5%-os áfakulcsot, ami nagy könnyebbséget jelentett az ágazatnak. Emellett mérföldkőnek számít a vízdíjak eltörlése is a halászati ágazatban. A MA-HAL aktív szerepet tölt be a nemzetközi szakmai rendezvényeken és a FEAP-ban is, szoros kapcsolatot ápol a társintézményekkel és az érdekképviseleti szervezetekkel.

TISZTÚJÍTÁS ÉS AZ ÚJ VEZETÉS

A közgyűlés kiemelten fontos része volt a tisztújítás, amelyet dr. Mikó András, a MA-HAL jogásza, valamint Kovács Zoltán, a jelölőbizottság elnöke vezetett le, aki ismertette a jelölési folyamat során kialakult szavazólapot és a szavazási rendet, majd kiemelte, hogy a tagság az elmúlt évekhez képest aktívabb volt. A titkos szavazás során a jelenlévő tagszervezetek képviselői kifejthették véleményüket a jövőbeni vezetésről.

Az új elnökség és a felügyelő-, valamint az etikai bizottság tagjai négy évre kaptak mandátumot. Az új elnökség összetétele a következő:

  • Elnök: Puskás Nándor (Biharugrai Halgazdaság Kft.)
  • Általános elnökhelyettes: dr. Szűcs István (Debreceni Egyetem)
  • Tudományért, oktatásért, innovációért és szaktanácsadásért felelős tag: dr. Bozánné dr. Békefi Emese (MATE)
  • Természet- és környezetvédelemért, valamint vízügyekért felelős tag: dr. Németh István (Tógazda Zrt.)
  • Tenyésztésért, tógazdaságért és a pontytenyésztő tagozatért felelős tag: ifj. Radóczi János (Szabolcsi Halászati Kft.)
  • Piacszervezésért és közösségi marketingért felelős tag: Katics Máté (Czikkhalas Halastavai Kft.)
  • Intenzív akvakultúráért felelős tag: Radics Ferenc (Szarvas-Fish Kft.)
  • Külkapcsolatokért felelős tag: ifj. Lévai Ferenc (Arany ponty Zrt.)
  • Halfeldolgozásért felelős tag: Szilágyi Gábor (Bajcshal Kft.)

A felügyelőbizottság tagjai: Csoma Gábor (Agro-Aqua Kft.), Kovács Zoltán (Tiszahalker Kft.), dr. Sziráki Bence (egyéni tag), Udvari Zsolt (RDHSZ), Zsáky Tamás (Szegedfish Kft.). Az etikai bizottság tagjai: dr. Bercsényi Miklós (egyéni tag), Horváth Zoltán (H&H Carpio Halászati Kft.), Hoitsy György (Hoitsy és Rieger Kft.).

A teljes beszámolót a júniusi MÁL-ban olvashatják

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB