Támogatás érkezik a víziszárnyas-tartókhoz

Már 2,038 milliárd forint állami támogatást folyósított a Magyar Államkincstár a víziszárnyas-ágazat szereplőinek a madárinfluenza elleni védekezés megsegítésére. A kormány támogatásának köszönhetően, a júliusban beadott kérelmek alapján, első körben 105 érintett baromfitartó juthat forráshoz.

Jelentős az érdeklődés a kompenzáció iránt, amelyet minden érintett novemberre kézhez kap – tájékoztatott Nagy István agrárminiszter.

Nagy István hangsúlyozta, hogy idén számos kihívás érte az agráriumot, köztük a víziszárnyas-ágazatot is. A madárinfluenza-vírus rendszeres megjelenése a teljes magyar baromfiágazat számára súlyos veszteségeket okoz, ezért most a legfontosabb feladat a járványügyi kockázatok mérséklése, a telepek biztonságának növelése és a versenyképesség erősítése.

Az agrártárca ennek érdekében olyan támogatási programot indított, amelyben azok a gazdálkodók részesülhetnek forrásban, akik vállalták, hogy három évre felfüggesztik a termelésüket − vagyis nem tartanak baromfit −, és nem létesítenek új telepet. A döntés hátterében az áll, hogy a védekezést jelentősen nehezíti a baromfiállományok nagy sűrűsége.

A támogatás kifejezetten a korábban madárinfluenza kitöréssel érintett telepek számára nyújt kompenzációt, hozzájárulva a gazdálkodói tudatosság erősítéséhez és az ágazat hosszú távú stabilitásához – tette hozzá a miniszter.

 

Forrás: AM Sajtóiroda

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB