Egy tenyésztőszervezet megosztása vagy megszűnése első látásra szervezeti kérdésnek tűnhet. A gyakorlatban azonban genetikai, adatkezelési és gazdasági következmények láncolatát indítja el, amelyek hatása sokszor csak évek vagy évtizedek múlva válik nyilvánvalóvá. A populáció mérete, az effektív populációnagyság, az adatfolytonosság és a tenyésztők közösségi érdekei mind olyan tényezők, amelyek figyelmen kívül hagyása a fajta értékének csökkenéséhez és a genetikai előrehaladás ütemének romlásához vezethet.
JOGSZABÁLYI KERETEK ÉS A VÁLTOZTATÁS VALÓS MOZGÁSTERE
Az európai és a hazai jogszabályi környezet – mindenekelőtt a 2016/1012/EU-rendelet – elvileg lehetőséget ad új tenyésztőszervezetek elismerésére vagy meglévők átalakulására. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden szervezeti változtatás szakmailag indokolt vagy racionális lenne. Különösen igaz ez a korlátozott méretű nemzeti populációk esetében, ahol egy törzskönyv mesterséges megosztása sokkal inkább kockázatokat hordoz, mint valódi előnyöket.
POPULÁCIÓMÉRET, EFFEKTÍV POPULÁCIÓNAGYSÁG ÉS GENETIKAI ELŐREHALADÁS
A tenyésztési munka hatékonyságának egyik alapvető feltétele a megfelelő populációméret, ezen belül az úgynevezett effektív populációnagyság. Ez az érték nem azonos az állomány tényleges létszámával, hanem azt fejezi ki, hogy hány egyed vesz részt ténylegesen a genetikai állomány továbbörökítésében, biztosítja a genetikai varianciát. Az effektív populációnagyság egyszerű közelítéssel a tenyésztésben használt, egymástól különböző hím- és nőivarú egyedek számából számítható, és közvetlen kapcsolatban áll a beltenyésztettség alakulásával. Minél kisebb ez az érték, annál gyorsabban növekszik a beltenyésztettség, és annál inkább lassul a genetikai előrehaladás.
Egy törzskönyv kettéválása szinte törvényszerűen a szelekciós bázis szűküléséhez vezet. A rendelkezésre álló tenyészállatok köre csökken, az egyes részpopulációk genetikai kapcsoltsága gyengül, az effektív populációnagyság visszaesik. Ennek következménye nem azonnal jelentkezik, hanem évek, sőt évtizedek alatt épül fel, amikor már nehéz vagy lehetetlen visszafordítani a kedvezőtlen folyamatokat. Ezek az összefüggések nem fajtaspecifikusak: ugyanúgy érvényesek a tejelő fajtákra, mint a húshasznú világfajtákra, ahol a genetikai előrehaladás alapfeltétele a nagy, jól összekapcsolt populáció.
ADATFOLYTONOSSÁG ÉS ADATVAGYON – KÖZÖSSÉGI ÉRTÉK
A törzskönyvezés kérdéskörének másik kulcseleme az adat. A származási adatok, a teljesítményvizsgálati eredmények, a tenyészértékek, valamint a genetikai és genomikai információk együtt alkotják azt az adatvagyont, amelyre a modern állattenyésztés épül. Ezek az adatok nem egyetlen szervezet vagy személy kizárólagos tulajdonát képezik, hanem hosszú időn keresztül, a tenyésztők közösségének befektetett munkájával és anyagi forrásaival jöttek létre. A jogszabályok egyértelműen rögzítik, hogy a törzskönyvi és alapvető teljesítményvizsgálati adatok folytonosságát biztosítani kell: az adat követi az állatot, és egy szervezeti változás nem járhat adatvesztéssel.
Ugyanakkor fontos különbséget tenni az alanyi jogon járó, minimálisan előírt adatkör és a többletinformációk között. Egy zootechnikai igazolás esetében például jogszabály rögzíti a szükséges származási adatok körét, de a részletes teljesítményvizsgálati vagy genomikai adatok már nem automatikusan hozzáférhetők. Ezek mögött sok esetben jelentős pénzügyi befektetés, adatfeldolgozási és értékelési munka áll, így kiadásuk jellemzően szerződéses vagy kereskedelmi megállapodás kérdése. Az adat nemcsak érték, hanem felelősség is: felaprózása vagy ellenőrizetlen továbbadása hosszú távon a teljes tenyésztési közösség érdekeit sérti.
A tenyésztésszervezés nem gyors reagálású ágazat: a ma meghozott döntések genetikai következményei gyakran csak évtizedek múlva válnak láthatóvá. A törzskönyvek mesterséges megosztása ezért nem egyszerű szervezeti kérdés, hanem hosszú távú szakmai felelősség.
A teljes cikket a Magyar Állattenyésztők Lapjának januári számában olvashatják
