A Magyar Állattenyésztők Szövetsége és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiemelt feladatának tekinti az állattenyésztés körüli kiegyensúlyozott vitákat a tenyésztők, állattartók és termék-előállítók megbecsülését. Ezt a célt szolgálja az a 37 videóból álló sorozat, amely nemzetközi szakértőkkel készült interjúkon keresztül cáfolja az állattenyésztés, az állatitermék-előállítás, az ökológia, az etológia, valamint a táplálkozástudomány kapcsán kialakult tévhiteket. A NAK honlapján magyar felirattal elérhető videókat eddig több ezren tekintették meg.
A Tények/Tévhitek – Állattenyésztés kategóriába a European Livestock Voice, azaz az Európai Állattenyésztés Hangja elnevezésű csoport által megjelentetett, a Dublini Nyilatkozatot aláíró 10 nemzetközi szakértővel készített, összesen 37 videóinterjú került be.
Az Alice Stanton-nal az ír Királyi Sebészkollégium munkatársával készült interjúsorozatban olyan szenzitív kérdések kerülnek terítékre, mint a hús táplálkozásunkban betöltött szerepe, vagy a gyermekkori húsmentes étrend kockázatai, de arra a kérdésre is választ ad a szakember, hogy valóban a vörös hús okolható-e a rák, az elhízás, valamint a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásáért.
Frederic Leroy, a brüsszeli Vrije Egyetem professzora a Dublini Nyilatkozat részleteibe avatja be a nézőket, emellett beszél arról is, hogy kik táplálják a húsellenes narratívát, illetve, hogy miért fontos a különböző társadalom- és humán tudományok szakértőinek bevonása a húsról szóló vitába.
Diana Rodgers táplálkozásszakértő, a Global Food Justice Alliance és a Sustainable Dish munkatársa a vele készült interjúsorozatban többek között rámutat, hogy az állattenyésztés milyen szerepet tölt be a vidéki társadalom életében, milyen környezeti előnyökkel jár, illetve felvázolja azt is, hogy milyen lenne a világ állattenyésztés nélkül.
Theo De Jager, a Gazdák Világszervezetének (WFO) korábbi elnöke választ ad arra a kérdésre, hogy milyen paradoxonokat rejtenek magukban az uniós stratégiák és szakpolitikai anyagok, illetve, hogy hogyan segíthet Afrikának fenntarthatóbban gazdálkodni az EU.
Pablo Manzano, a Baszk Éghajlatváltozási Központ és a Helsinki Egyetem munkatársa az állattenyésztés klímaváltozásra gyakorolt hatásait elemzi, Rámutat, milyen veszélyeket hordoznak magukban a közvélemény által képviselt leegyszerűsítő megközelítések.
John Gilliland, a belfasti Queen's Egyetem munkatársa – aki egyben a Devenish Nutrition Ltd. igazgatója is – a biológiai sokféleség, a talajegészség fontosságáról beszél és rámutat arra is, hogy miért fontos, hogy javuljon az állattenyésztési ágazat kommunikációja és hogy párbeszéd folyjon a lakossággal a mezőgazdasággal kapcsolatos aggodalmaikról.
Candace Croney, az egyesült államokbeli Purdue Egyetem munkatársa által felvetett témák között szerepel a húsfogyasztás morális megítélése, a növényi eredetű élelmiszerek tápértéke, de az interjúban kitér arra is, hogy miért káros, ha az állatokat emberi tulajdonságokkal ruházzuk fel.
Max Makuvise, a zimbabwei E-Livestock Global szervezet munkatársa az Afrikai kontinensre kalauzolja el az érdeklődőket. A szakember bemutatja, hogy az állattenyésztés hogyan támogatja a fiatalok társadalmi-gazdasági szerepvállalásának erősítését és a nők emancipációját Afrikában; milyen az állatok gazdasági értéke, illetve hogyan lehet fenntartható gazdálkodást folytatni a kontinensen.
Wilhelm Windisch, a Müncheni Műszaki Egyetem munkatársa többek közt elmagyarázza, hogy az állattenyésztés miképp teremt a fogyasztó, az állattartó, a mezőgazdaság és más iparágak számára is előnyös helyzetet. Továbbá felhívja a figyelmet arra, hogy milyen fontos szerepet töltenek be a gazdálkodók az EU Termelőtől a fogyasztóig stratégiájának megfelelő végrehajtásába.
A Neil Mann-nal, a Melbourne-i Egyetem munkatársával készült interjúsorozatban szóba kerül a hús emberi evolúcióban betöltött szerepe, a szélsőséges étrendek, a radikális diéták alkalmazása során fellépő egészségügyi kockázatok, illetve az állati eredetű élelmiszerek növényi alapú alternatívákkal való helyettesítésével kapcsolatos problémák.
A nemzetközi szakértőkkel készült - magyar nyelvű felirattal ellátott - valamennyi interjú elérhető a Tények/Tévhitek – Állattenyésztés videó alkategóriában a NAK honlapján.
Kommunikációs kampányunk ezzel nem ért véget, továbbra is arra törekszünk, hogy hozzájáruljunk az európai állattenyésztés, több millió gazdálkodó munkájának elismeréséhez, az állati eredetű termékek kiegyensúlyozott táplálkozásban betöltött szerepének hangsúlyozásához, a tudatosság növeléséhez, a fogyasztók és politikai döntéshozók korrekt tájékoztatásához.










































