Így néz ki eddig az idei év az állattenyésztők szemével

Értékelték az év eddig eltelt részét az állattenyésztők

A tavalyi év több szempontból is rendkívüli volt. Komoly kihívások elé állította az állattenyésztőket is. 2023 elején mindenki bizakodott, hogy ennél csak jobb jöhet. Nézzük ágazatonként mit hozott az idei első félév a gazdálkodók számára.

Veszteséget termelt a tej ágazat

A szarvasmarha-tenyésztők és azon belül a tejtermelő gazdaságok számára az idei év a folyamatosan csökkenő tej felvásárlási árak okán nagyon nehéz. Bakos Gábor tejtermelő gazda elmondása szerint a tavalyi évben kedvező felvásárlási ár mellett elfogadható költségek jellemezték a tejtermelést. Idén a csökkenő felvásárlási árak mellett jelentősen emelkedtek a gazdaságok kiadásai, főleg a bérköltségei, a szolgáltatások ára, a gyógyszerek. A kialakult helyzetben az elmúlt hónapokban a tejtermelés veszteséges. Remény talán a 4. negyedévben van, amikor az új takarmányárak csökkentik a költségszintet.

Szerencsésebb a helyzete annak, aki magának állítja elő a takarmányt 

Rácz Károly magyartarka tenyésztő szerencsés helyzetben van, mert saját maga meg tudja termeli az állatai számára szükséges takarmányt. A takarmánypiaci helyzetet figyelemmel kísérve látható, hogy a gabonák ára csökken, de ez majd csak később fog a takarmánykeverékek árában is megjeleni. Tapasztalatai szerint még sokan a tavalyi drágább gabonából készült takarmányt etetik. A termelés további költségei nem csökkentek. Az energiaárak most kezdenek igazán begyűrűzni. A gyógyszer és szerviz költségek is lassan, de emelkednek.

Az idei év vízválasztó lesz nagyon sok szarvasmarha telep számára

Legalábbis így vélekedik Bertalan Barna a bonyhádi Pannónia Állattenyésztő Kft magyartarka tehenészeti telepének vezetője. A nehézség szerinte ott kezdődik, hogy a kérődzők tömegtakarmányát helyben kellene megtermelni különösen, ha a fuvarköltségekre tekintünk, de a helyben termesztést a tavalyi aszály nagyon megnehezítette. A mennyiség mellett a beltartalmi értékek is jelentősen elmaradtak a korábbi évektől. Ami azt jelentette, hogy ki kellett egészíteni energia hordozókkal. Az aflatoxin a hazai és az ukrán kukoricában is komoly problémát jelentett. A toxinkötő használata jelentős költséget, figyelmet és aggodalmat jelent. A tavalyi gabonapánik további üzleti nehézségek elé állította a szarvasmarhatartókat. A költségek tekintetében az inputanyagok (alkatrészek, gyógyszerek, üzemanyag) ára még mindig nagyon magas szinten van. Óriási probléma a munkaerő. A munkavállalók olyan fizetésekért vállalják a munkát, amit az ágazat nem tud kitermelni.

15%-os béremelést kellett végrehajtani

Nagyon nehéz kvalifikált munkaerőt találni vagy csak olyan fizetésért, amit az ágazat nem tud kitermelni. Ezek a tényezők együttesen azt eredményezik, hogy jelenleg nagyon magas önköltségi áron termelnek a gazdálkodók. Bertalan Barna számításai szerint Magyarországon jelenleg 160-170 Ft körül alakul a tej önköltsége, miközben a felvásárlási árak átlaga 150 Ft/kg körül alakul. Ez azt jelenti, hogy 20-30 Ft-os veszteséggel termelik ma a tejet literenként. A spot piacon az ár május óta 40 forintot emelkedett, most 200 Ft/kg körül alakul. Az export nyerstej ára több hónap óta most hagyta el a belföldi árszintet. A csökkenő gabonaárak majd valamikor kedvezőek lesznek az állattenyésztőknek, de azok cégek, ahol van növénytermesztés is, ott meg ez is óriási probléma, hiszen a gabonaértékesítésből kisebb bevétel várható. Az inputanyagok magas ára miatt a tejtermelők idén veszteséget lesznek kénytelen elkönyvelni.

Az fog tudni talpon maradni, aki nagyon hatékonyan tudott gazdálkodni, voltak tartalékai, illetve mindezek előtt folyamatosan fejlesztett.

Legelőknek kedvezett az idei időjárás

A Dráva árterénél gazdálkodik Mozsgai József limousin húsmarha tenyésztő, ahol az idei első félévben a csapadékos időjárásnak köszönhetően a legelőik szépek voltak egész évben. Májusban is sikerült a tavalyihoz képest extra mennyiségű szénát gyűjteni. Költség oldalon úgy tapasztalta, hogy a munkabérek 15%-kal növekedtek, egy év alatt 30-40%-os az alkatrészek és szolgáltatások költségnövekedése, a bálaháló is jelentősen drágult, az üzemanyagköltsége is magasabb lett.

Húsmarha piac: a tenyészállatok ára nem változott, a hízóalapanyagé és a vágómarháké kicsit csökkent 

Szeptemberben a húshasznú 250-300 kilós kisbikákért 1400 Ft-ot, a kis üszőkért 1200 Ft-ot, a vágósúlyban lévő bikákért 900 Ft/kg körül fizetnek. A tenyészbikák ára a tavalyihoz képest alig emelkedett, a tenyészüszőknél az elmúlt évek árszintje a jellemző. A tenyészbikák piacát nagyban segíti a tenyészbikák beállításának támogatása, amely a nehéz gazdasági helyzet ellenére is remélhetőleg megmarad a következő években is. A hizlaldákban is követelmény a lajstromszámos bika származás igazolása, amely elvárás a támogatási oldalról a források fenntartását teszi szükségessé.

Csökkenő kereslet a bárányok iránt

2023 első félévében a juhtenyésztők még arról számolnak be, hogy erős a kereslet a bárányok iránt, nyár óta ugyanakkor visszaesés érzékelhető. Olaszországban az infláció negatív hatással van a bárányhús keresletre, mert ez egy prémium termék, amiből a romló gazdasági helyzetben kevesebbet vásárolnal. Holló Mátyás juh törzstenyésztő is megerősítetette, hogy a termelési költségek emelkedtek az ágazatban. A munkaerőért verseny egyre élsebb, ezért a gazdák a bérek folyamatos emelésére kényszerülnek, hogy a kevés, dolgozni hajlandó munkatársat meg tudják tartani. Azon állattartó telepek, ahol a takarmányozást saját maguk oldják meg, ott az inputanyagköltségek nem csökkentek.

A takarmányok minősége és az áruk is jobb, mint tavaly vagy az év elején volt

Azok, akik védett területeken, például túzokvédelmi területen gazdálkodnak, nehézséget jelent, hogy a meghatározott időpontban történő kaszálás idén gyengébb eredményeket hozott.

A kereslet a kínálatnál is jobban csökkent a sertéshús piacon

Pecze László sertéságazati igazgató tapasztalatai szerint a takarmányok ára tavasztól kezdett csökkeni. Ez az önköltségben július óta érezhető hatást jelent. A munkaerőköltség egy év alatt 10-15%-ot emelkedett. Az energiaárak is csökkentek, már nem tízszeres, hanem „csak” 4-5-szöröse a korábbi éveknek. A többi költség esetén az árak nagyjából tartják a tavaly kialakult magasabb szintet, de legalább nem emelkedtek.

A legtöbb sertéstelep még a tavalyi termést eteti

Az idei „új” takarmányok, mint az árpa és a búza még nem olyan régen érkeztek be, a legtöbb sertéstelep még a tavalyi termést eteti. A nagy cégek körültekintően vásároltak, így náluk minőségi problémák nem igazán jelentkeztek. A sertésnél a felvásárlási árak az év elejéhez képest emelkedtek, majd megtorpantak. Jelenleg 730-780 Ft a vágósertés értékesítési ára. A sertés esetén a német árakat követi a piac, amitől az elmúlt néhány hónapban egy picit felfelé tért el. Közép-Kelet Európában a kereslet és kínálat piaca okozta ezt a kis kitérést, mert ugyan csökkent a kereslet, de a kínálat még nagyobb mértékben esett.

Az idei év eddig eredményesnek tekinthető a sertéstartóknak

Az állattenyésztésben a legnagyobb költséget a takarmányozás jelenti, márpedig az idei első félévben a takarmányok ára folyamatosan csökkenő pályára állt, erősítette meg Nagy Tibor, a Bóly Zrt. Integrációs és Stratégiai igazgatója is. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a takarmány alapanyagok ára csökkent és annak, hogy a forint árfolyama is erősödött. A tavaly őszi 100-120 Ft-os gabonaárak visszarendeződtek a kezelhető 60-80 Ft-os sávba. Most úgy tűnik, hogy ezen a szinten egyfajta stagnálás várható hosszabb távon. Azzal, hogy a Boanafarm Csoport sertéságazata vertikális integráció keretei között működik, a Bonafarm Mezőgazdaság által előállított saját takarmánynak köszönhetően a takarmányok minőségével, a gondosan megválasztott alapanyag beszerzés eredményeként nem volt probléma. A termelési költségek közül az energia esetében is csökkenés volt tapasztalható. Itt sem állt vissza a 2 évvel ezelőtti szint, de a tavaly őszi árakhoz képest mérséklődés volt tapasztalható. A termelési költség szempontjából fontos még a munkabérek növekedése. A sertéságazatra is elmondható, hogy nagyon nehéz munkaerőt találni, és az igazán jó munkaerő megtartása is problémát okoz ami bérfelhajtó hatású.

Fejleszteni muszáj

Bertalan Barna szerint nagyon kiszámíthatatlan a piaci környezet, amihez az állattenyésztési ágazatok, pláne a tejtermelés nagyon lassan tud alkalmazkodni. A jelenlegi helyzet kritikus a szarvasmarha tartók számára, vagy be kell zárni, vagy előre kell haladni és fejleszteni kell. Lépést kell tartani a korral, ahhoz hogy eredményeket lehessen termelni, ki kell szolgálni a tehenet. A hatékonyságot növelni kell és az élő munkaérőt a lehető leginkább ki kell váltani, mert a termelés legkritikusabb pontja. A fejlesztéseknél nagyon komolyan át kell gondolni és a megtérülést ki kell számolni, hiszen ma egy korszerű tehén férőhely 1 millió forint. A telepek korszerűségét folyamatos fejlesztésekkel fenn kell tartani, mert ha ezen spórolunk, akkor évek multán egy elavult teleppel biztos, hogy a tulajdonos a bezárás mellett fog dönteni. A Bonyhádi Pannonia Zrt a rendkívül nehéz helyzetben is tervezi a fejlesztést, egy szárazon álló istálló építése formájában.

10 éves fejlesztési terv szerint dolgoznak

Pecze László a 2021-ben elnyert közel 20 milliárd forint összköltségű állattartó telepi beruházások megvalósulása kapcsán elmondta, hogy a pulykatelepi beruházások már befejeződtek, a sertés esetén három beruházási helyszínen történt fejlesztés és eredményese tudtak pályázni takarmány gyártás korszerűsítésére is. A cég 10 éves fejlesztési tervvel rendelkezik, melyek előbb utóbb sorra kerülnek, ha pályázati lehetőség jelenik meg akkor annak keretében. Ezáltal nem a pályázatok megjelenésekor kell a tervezés folyamatával foglalkozniuk. A közeljövőben a Hage Zrt-nél tervezik a sertéstelep további fejlesztését, sertés hizlaló kapacitás bővítését, tyúk szülőpár telep és keltető bővítése is.

A magas kamatszintek miatt nagy a bizonytalanság az ágazatban

Holló Mátyás szerint fejleszteni mindig kell, mert különben lemaradunk, azonban egyre megfontoltabban kell ezeket a beruházásokat megtervezni. Ahhoz, hogy a juhtenyésztésben a fejlesztésekbe ma valaki belevágjon ahhoz egy kiszámíthatóbb felvásárlási környezetre lenne szükség, akár a hosszú távú szerződések révén. Személyes tapasztalata szerint, ha a piacon megjelenik valamilyen pályázat, akkor a gépek ára azonnal megemelkedik és sokszor a pályázatok előtt önerőből jobb feltételekkel lehet egy beruházást megvalósítani.

Az integráció előnyei a bizonytalan piaci helyzetben felértékelődnek

A Bonafarm Csoportra a hosszú távú stratégia mentén történő gazdálkodás és fejlesztés a jellemző – mondta Nagy Tibor. A sertéshús termékpálya négy eleme a tenyésztés, a hízlalás, a vágás és a húsfeldolgozás, melyek összehangoltan szervezik tevékenységüket. Ennek eredményeként a Bóly Zrt.-nél most egy 14 250 férőhelyes új modern hizlalda felépítésére kerül sor 2024 végéig, egy korábban elnyert pályázat támogatásával. A Bóly Zrt. a DanBred hibrid forgalmazását is végzi hazánkban és Kelet-Európában. Ezen tevékenységük során azt tapasztalták, hogy hazánkban a PRRS-mentesítési program miatti állománycserék, míg a környező országokban pedig az ASP miatti telep kiürítés, majd újratelepítés okán jelentős tenyészalapanyag igény alakult ki. Az év végére a kantelep bővítését is tervezik, újabb 60 kan tenyésztésbe állításával. Ennek a keresletnek a kielégítését is szolgálják azok a telepfejlesztési beruházások, melyek keretei között az ősz folyamán beüzemelő telepek évi 32 ezer F1 kocasüldő és 400 ezer adag szaporítóanyag kibocsájtást tesz lehővé.

Fejleszteni muszáj, mégis sokan bizonytalanok, hogy mihez kezdejenek

A korábbi beruházások nagy része idén elkészül. Az állattenyésztők körében érezhető az új beruházásokkal kapcsolatos dilemma. Van, aki szerint a következő 1-2 évben biztosan nem fog fejlesztésre költeni, a cél a költségek csökkentése és a bevételek szinten tartása. Van, aki szerint fejleszteni muszáj. Pontosabban a fejlesztéseknek tervszerűen, folyamatosnak kellene lennie. Vannak néhányan, akik nagyobb üzemméretben gazdálkodnak, akik 10 évre előre meghatározott fejlesztési tervvel rendelkeznek, és a pályázatok, de főleg a piaci környezet függvényében valósítják meg azt. Vélemények szerint, aki 1-2 évnél hosszabb ideig nem fejleszt, az azt kockáztatja, hogy később már, akár vállalhatatlanul nagy költséget jelent számára a beruházás.

Forrás: Magyar Állattenyésztők Lapja

Időjárás

Budapest

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB