AKIK SOKAT TETTEK A MAGYAR ÁLLATTENYÉSZTÉSÉRT ÉS MEZŐGAZDASÁGÉRT

Hagyományosan a nemzeti ünnepek alkalmával az Agrárminiszter és a Közgazdasági elnök kitüntetésben részesíti azokat a szakembereket, akik munkájukkal segítették a magyar agrárium fejlődését. Idén március 13-án Budapesten került megrendezésre a díjátadó ünnepség, ahol dr. Nagy István és dr. Sulyok Tamás átadta az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléknapjához kapcsolódó állami kitüntetéseket és elismeréseket.

DR. SULYOK TAMÁS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE A MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT KITÜNTETÉST ADOMÁNYOZTA:.

 Sári Enikő, okleveles agrármérnök, újságíró, a Magyar Mezőgazdaság Kft. ügyvezetője, a Magyar Bor Akadémia főtitkára részére, a magyar mezőgazdaság és az agrártársadalom fejlődését elősegítő, több évtizede töretlen elhivatottsággal végzett munkája elismeréseként.

Sztanó János, közgazdász, a Szegedfish Kft. ügyvezetője részére, az ökológiai szemléletű halgazdálkodás terén végzett több évtizedes, színvonalas munkája elismeréseként.

AGRÁRMINISZTER ÚR AZ ÉLETFA EMLÉKPLAKETT EZÜST FOKOZATÁT ADOMÁNYOZTA:

Dr. Mucsi Imre, a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának nyugalmazott dékánja részére, a juhtenyésztés területén végzett négy évtizedes kiemelkedő kutatási, oktatási és szakigazgatási tevékenységéért.

Dr. Stefler József, a Brit Húsmarhafajtákat Tenyésztők Egyesületének elnöke részére, több mint öt évtizedes egyetemi oktatói, kutatói életpályája, a mai napig aktív tenyésztői egyesületi munkája elismeréseként.

AGRÁRMINISZTER ÚR AZ ÉLETFA EMLÉKPLAKETT BRONZ FOKOZATA ELISMERÉST ADOMÁNYOZTA:

Dr. Szalainé Mátray Enikő, a Haszonállat-génmegőrzési Központ Méhtenyésztési Osztályának nyugalmazott munkatársa részére, a hazai méhtenyésztés tudományos és jogszabályi alapjainak lefektetésében, valamint gyakorlati végrehajtásában végzett kiváló munkájáért.

AGRÁRMINISZTER ÚR A KONKOLY-THEGE SÁNDOR-DÍJAT ADOMÁNYOZTA:

Dr. Gulyás László, a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának egyetemi docense részére, a szarvasmarha-, ló-, juh- és kecsketenyésztés oktatása és kutatása terén végzett négy évtizedes kiváló szakmai munkássága elismeréseként.

Kovács-Mesterházy Zoltán, a Magyartarka Tenyésztők Egyesületének ügyvezető igazgatója, a Muraközi Ló Tenyésztéséért Egyesület elnöke részére, a muraközi ló fajta rekonstrukciója, valamint a magyartarka húshasznú típusának fejlesztése terén elért kiváló eredményeiért.

Dr. Szücs Márton, a Limousin és Blonde d'Aquitaine Tenyésztők Egyesületének ügyvezető igazgatója részére, a limousin és a blonde d'Aquitaine húsmarha fajták hazai tenyésztésének fellendítése érdekében végzett kiváló munkájáért.

 

Minden díjazottnak szívből gratulálunk!

 

A díjazottak munkásságáról bővebben az áprilisi Magyar Állattenyésztők Lapjában olvashatnak.

Időjárás

Budapest

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB