Telt ház lesz a Szentlőrinci Gazdanapokon, már most elkeltek a kiállítóhelyek. Az augusztus 11-én kezdődő háromnapos rendezvényen csaknem négyszáz – köztük határon túlról érkező – kiállító képviselteti magát. Idén is lesznek újdonságok, a szervezők elindítják például a Kárpát-medencei Gazdasági Találkozó nevet viselő szakmai programsorozatot.
"A vásárterületünk megtelt. Megkezdődött a vásárterület felkészítése, hogy kiállítóinkat és vendégeinket a tőlünk megszokott, elvárt szolgáltatásokkal tudjuk fogadni – adott helyzetjelentést a Szentlőrinci Gazdanapokat szervező Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány ügyvezető igazgatója, Pohl Marietta. A rendezvény az elmúlt csaknem negyed század alatt az ország egyik jelentős mezőgazdasági vásárává nőtte ki magát, ebben az esztendőben augusztus 11. és 13. között várja a szakmai közönséget és a vásárlátogatókat.
Az első nap, ahogy az elmúlt évek során mindig, most is szakmai nap lesz. A megnyitót követően a termelőket érintő kérdések kerülnek a középpontba. A vásár ideje alatt lesz szántóföldi bemutató.
Az elmúlt esztendőben együttműködési megállapodást kötöttek Horvátország legnagyobb mezőgazdasági vásárát szervező cégével, a Bjelovarski Sajammal, amely évente több kiállítást és a vásárok megtekintését célzó utakat is szervez.
Idén útjára indítják a Kárpát-medencei Gazdasági Találkozó nevet viselő programsorozatot, amelyben évről évre más és más országot helyezünk majd a középpontba. Elsőként Székelyföld mutatkozik be, az ott működő Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetsége által összefogott gazdálkodók bemutatásával.
A vásári gasztronómia terén is széles lesz a kínálat. Bővülnek a tematikus udvarok: lesz „Őshonos” udvar szürke marhával, juhfajtákkal és parlagi szamárral. A „Baranya” udvarban, a Nemzeti Értéktárba bekerült speciálisan baranyai tyúkfajta és az őshonosnak számító Magyar Óriás nyúl, továbbá Baranyára jellemző, megyénk hírnevét öregbítő hidegvérű lófajták színesítik az állatok seregletét. A „Hagyományőrzők” udvarában teret adnak az agrártörténetnek, ahol régi eszközök lesznek megtekinthetők. A kézműves utcában a helyi termelők kínálják portékáikat.
- Miután a Vállalkozói Központ Alapítvány egyik fontos feladata a piacszervezés, a piacok és az értékesítési lehetőségek mind szélesebb körének felkutatása, ezért azon termelők megjelenéséhez kedvezményes bemutatkozási lehetőséget nyújtunk, akik egész éven át rendszeresen részt vettek, részt vesznek a Kistermelők Házában minden hónap második szombatján megrendezett termelői vásárunkon - emelte ki Pohl Marietta.
Idén is lesz Nemzeti Vágta. A szentlőrinci pálya a korábbi évek fejlesztéseinek köszönhetően idén is megszerezte a jogosultságot, hogy az Elővágta sorozat állomása maradjon.
További információk: www.bmvk-gazdanapok.hu,