Tisztújítás után újult erővel vág neki a következő 4 évnek a MÁSZ

A Magyar Állattenyésztők Szövetsége szeptember 15-én tartotta éves rendes küldöttközgyűlését Herceghalomban. A rendezvényen - amelyen részt vett és beszédet mondott Nagy István Agrárminiszter - 4 éves időszakra elnököt, társelnököket, elnökségi és Felügyelő Bizottsági tagokat választottak.

Az ülést szimbolikus helyszínen, a magyar állattenyésztési kutatások bölcsőjének számító (idén 123 éves) NAIK Állattenyésztési, Takarmányozási és Húsipari Kutatóintézetében rendezték meg.

Házigazdaként a résztvevőket Dr Rózsa László, az intézet vezetője köszöntötte, aki elmondta, hogy stratégiaváltást hajtottak néhány éve végre és az alapkutatások helyett a gyakorlat által vezérelt kutatásokra helyezik a hangsúlyt. Kulcsfontosságúnak nevezte a tenyésztőszervezetekkel való szoros együttműködést. Csak így tudunk olyan kutatásokat végezni, amelyek segíthetik az ágazatot megfelelni a jelen kor kihívásainak – szögezte le az NAIK ÁTHK igazgatója.

Zászlós Tibor a MÁSZ régi-új elnöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy rendhagyó év az idei, hiszen egy teljesen új helyzethez kellett és kell alkalmazkodnunk. A koronavírus világjárvány hatása alól senki nem tudta magát kivonni, ugyanakkor az állattenyésztés azon kevés ágazatok közé tartozik, amely egy pillanatra sem állt le.

A MI MUNKÁNK VÉGSŐ CÉLJA AZ EMBEREK MINDENNAPI ÉLELMÉNEK MEGTERMELÉSE, EZ NEMZETBIZTONSÁGI SZEMPONT, AMI STRATÉGIAI ÁGAZATTÁ TESZI AZ ÁLLATTENYÉSZTÉST.

Jól indult az évünk, aztán márciusban minden megváltozott és újra kellett szervezni az életünket egészen az alapoktól. Ez a helyzet sokakat rádöbbentett, hogy mennyire nem önmagától értetődő, hogy nap mint nap a boltban friss élelmiszereket vásárolhatunk és mennyire kiszolgáltatottá váltunk azzal, hogy nem termelünk meg magunknak semmit, mindent boltban vásárolunk meg. Arra is rávilágított a pandémia, hogy mennyire sérülékeny tud lenni egy-egy ország, ha nem önellátó élelmiszerből, illetve ha nincs raktárkapacitása arra az esetre, amikor az export egy ideig megáll és tárolni kell a megtermelt húst vagy tejterméket.

Folytatni kell a termékpályák megszervezését – hívta fel a figyelmet a MÁSZ elnöke, majd hozzátette: a baromfi-, és a tejágazatban példaértékű a szakmaközi szervezetek munkája, a sertés, a nyúl és a méz esetén még van mit erősíteni a meglévő szervezeteken, míg a húsmarha esetén teljesen hiányzik egy termékpálya szintű összefogás. A juh-, és kecskeágazatban szeptember 9-én alakult meg a szakmaközi szervezet és ezzel az EU-ban a spanyolok után másodikként nálunk sikerült ebben az ágazatban ilyen szervezetet létrehozni. Az MJKSZ szerepe ebben vitathatatlan, amiért külön köszönetet mondott Zászlós Tibor, és emlékeztett arra, hogy ebben az ügyben meghatározó szerepet vállalt a MÁSZ is. Végül arra hívta fel a figyelmet, hogy

EGYÜTTMŰKÖDNI AZÉRT ÉRDEMES MERT AZ NEMCSAK MORÁLISAN JÓ DOLOG, DE MERT EREDMÉNYES IS.

Tavaly, amikor itt voltam, arról beszélgettünk, milyen lesz az új állattenyésztési szabályozás – kezdte előadását Nagy István. Az Agrárminiszter szerint az új jogszabályi keret megalkotása mérföldkő volt, hiszen negyedszázados időszakot zárt le. Ma itt tisztújításra kerül sor és ez egy ilyen komoly szakmai súllyal rendelkező szervezetnél hangsúlyozottan fontos.

„A MÁSZ AZ AM STRATÉGIAI PARTNERE ÉS AMIBEN EZ A KÖZÖSSÉG EGYETÉRT, AZ EGYBEN AZ AM ÁLLÁSPONTJA IS – EZ AZ ÉN AJÁNLATOM” Nagy István, Agrárminiszter

Az idei év mindenkit próbára tett és tesz. Ebben a küzdelemben az állattenyésztők állták a sarat, amiért köszönettel tartozunk nekik.

A rendkívüli helyzetben vissza nem térítendő támogatás formájában segítjük a gazdákat, a termelői szervezeteket és élelmiszeripari vállalkozásokat, hogy kezelni tudják a koronavírus járvány gazdasági hatásait – jelentette ki Nagy István.

A Nemzeti Élelmiszergazdasági Válságkezelő Program keretében a kabinet 25 milliárd forintnyi többletforrást biztosít az agrártárca számára a Gazdaságvédelmi Alapból.

HA VALAMI BIZTONSÁGOT AD NEKÜNK AZ ÉLELMISZERTERMELÉSBEN, AKKOR AZ A GENETIKAI ALAPOK SAJÁT KÉZBEN TARTÁSA – HANGSÚLYOZTA AZ AGÁRMINISZTER, MAJD HOZZÁTETTE: EZÉRT IS KEZELJÜK A TENYÉSZTÉST ÉS TENYÉSZTÉSSZERVEZÉST KIEMELT TERÜLETKÉNT. 

Több mint 800 lótenyésztő nyújtott be támogatási kérelmet kancák vemhesítése után. A nagy érdeklődésre és a visszaosztás elkerülése érdekében 320 millió forintra növelik a nekik jutó összeget. 6600 húsmarhatartó számára az igények alapján több mint 800 millió forintot, a tejhasznú tehenek után 1,7 milliárd forintot, az anyajuhok után pedig mintegy 900 millió forintot fizetnek ki az állattartóknak. Az ősz folyamán összesen 35 ezer gazdálkodó számára nyújtanak segítséget, ezek az Agrárminisztérium rendkívüli támogatásai.

A 2014-2020-as Vidékfejlesztési Program számos pályázati konstrukciója segítette a gazdákat. A támogatott kérelmek száma meghaladja az 1600-at, a lekötött támogatási összeg pedig a 109 milliárd forintot, amelyből csaknem 49 milliárd forintot már meg is kaptak az állattartók a beruházási projektek kapcsán.

Hangsúlyozta: az ágazat szempontjából kiemelten fontos, hogy a fejlesztéseken felül az őshonos és veszélyeztetett állatfajták fennmaradását is segítsék. Ugyancsak kiemelendő a tejágazat számára nyújtott állatjóléti támogatás, amely összesen több mint 51 milliárd forinttal járul hozzá a tejtermelő szarvasmarha, valamint a juh- és kecske ágazat megfelelő működtetéséhez – tette hozzá a miniszter.

50 milliárd forint keretösszeggel új pályázati felhívás jelent meg az állattartó telepek fejlesztésének támogatása érdekében augusztus 29-én. A kérelmek benyújtására október 1-jétől lesz lehetőség.

A Vidékfejlesztési program keretében eddig 1439 milliárd forint kifizetésére vállalt az AM kötelezettséget. A benyújtott, támogatott kérelmek száma mintegy 200 ezer, és eddig már több mint 734 milliárd forint kifizetése meg is történt.

Végül arról beszélt az Agrárminiszter, hogy nagy nyomás alatt van az ágazat. A fanatikus és szélsőséges klíma-, és állatvédő csoportok egyre hangosabb tiltakozása és a zöld politika előretörése miatt a politikusok egyre többet foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel.

Az állattenyésztést érő egyre agresszívebb támadásokat nem lehet szó nélkül hagyni. Meg kell magunkat védeni – hangsúlyozta a tárcavezető. A társadalom józan részét meg kell győznünk az igazunkról és arról, hogy amit csinálunk az nem az emberiség ellen, hanem éppen ellenkezőleg, az emberekért történik. Fontos helyére tenni a haszon-, a hobbi-, és a társállat fogalmakat mert ezek összemosása veszélyes irányba vezet.

NEM ENGEDHETJÜK, HOGY AZ ÁLLATJÓLÉT ÉS A KLÍMAVÉDELEM OLTÁRÁN FELÁLDOZZÁK A SZAKMÁNKAT!

Az emberek ugyan keresik a hazai és az etikusan előállított, egyedi minőségű és ennélfogva drágább élelmiszereket, de végül elsősorban az olcsó élelmiszereket veszik le a polcokról és teszik be a kosarukba – mutatott rá az Agárminiszter a zöld elvek és a fogyasztók döntéseinek ellentmondására. A gazdákra erőltetett többlet költségeket jelentő állatjóléti és környezet-, ill. klímavédő előírások az EU-n kívüli országokból ideérkező termékekre inkább csak papíron és elméletben vonatkoznak. Akkor lenne fair a globális kereskedelem, ha mindenkire egyforma előírások vonatkoznának.

Az ülésen adták át a MAGYAR ÁLLATTENYÉSZTÉSÉRT díjat, amit ezúttal Dr Baltay Mihály, a NÉBIH jogelődjének nyugalmazott Állattenyésztési Igazgatója kapta

 

TISZTÚJÍTÁS – RÉGI ÚJ ELNÖK, ÚJ TÁRSELNÖKÖK ÉS MEGÚJULT ELNÖKSÉG

A MÁSZ küldöttközgyűlése ellenszavazat és tartózkodás nélkül szavazta meg az új vezetőséget, akik az alábbi személyekből állnak:

Elnök:

Zászlós Tibor (NAK alelnöke, Mezőfalvai Mezőgazdasági ZRT vezérigazgatója)

 

Társelnök:

ifj Csomai Géza (Limousin és Blonde d’Aquitaine Egyesület elnöke, NAK legelőre alapozott állattartó ágazatok országos alosztályának vezetője, MJKSZ elnökségi tag, Imár Bt. igazgatója)

Haál Gábor (Magyar Lótenyésztők Országos Szövetségének elnöke, Bábolna Nemzeti Ménesbirtok igazgatója)

 

Elnökségi tagok:

Szarvasmarhatenyésztés

Baranyai Sándor (Szarvasmarhatenyésztők Szövetségének elnöke, Hidegvérű Lótenyésztők Egyesületének társadalmi elnöke)

Bognár László (Szarvasmarhatenyésztők Szövetségének titkára, Holstein-fríz Tenyésztők Egyesületének igazgatója, Holstein Világszövetség alelnöke)

Dr Füller Imre (Magyartarka Tenyésztők Egyesületének igazgatója)

prof Dr Stefler József (Szarvasmarhatenyésztők Szövetségének társelnöke, Brit Húsmarhafajtákat Tenyésztők Egyesületének elnöke)

Juhtenyésztés  

Dr. Annaházi László MJKSZ elnökségi tag, ügyvezető igazgató ANIPHARMA-A Kft.

Bögréné Bodrogi Gabriella MJKSZ operatív igazgató

ifj. Csomai Géza (Limousin és Blonde d’Aquitaine Egyesület elnöke, NAK legelőre alapozott állattartó ágazatok országos alosztályának vezetője, MJKSZ elnökségi tag, Imár Bt. igazgatója)

Hajduk Péter MJKSZ ügyvezető igazgatója

 

Lótenyésztés

Bélley Márta MLOSZ főtitkára

Haál Gábor MLOSZ elnöke, Bábolna Nemzeti Ménesbirtok igazgatója

Dr Németh Csaba Magyarországi Galopp Versenyló Tenyésztők Egyesületének ügyvezető igazgatója

Papp István Gidrán Lótenyésztők Magyarországi Egyesületének elnöke, Mezőhegyes polgármestere

 

Sertéstenyésztés

Eicher József Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesülete ügyvezető igazgatója

Horváth István MSTSZ elnöke, Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke, országgyűlési képviselő

Kiss György Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesületének elnöke, Borotahús Zrt vezérigazgató

Simon Gyula Topigs Norsvin Közép-Európa Kft., ügyvezető 

 

Magyar Haszonállat-génmegőrző Egyesület (MGE)

Koppány Gábor MGE elnök

 

Magyar Méhtenyésztők Országos Egyesülete (MMOE)

Horváth János MMOE elnöke

 

Csincsillatenyésztők Országos Szövetsége (MCSOSZ)

Potháczky Lajos MCSOSZ elnök

 

Felügyelő Bizottság:

Dr Monostori István a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesület elnökségének tagja, a Bos-Genetic Kft. ügyvezető igazgatója

Szöllősi Árpád MLOSZ Felügyelő Bizottságának elnöke

Dr Hetényi Tamás MJKSZ Felügyelő Bizottságának elnöke, H.T. Juhászati Bt. igazgatója

fotók: Pelsőczy Csaba

Időjárás

Budapest

Today, október 24, 2020
22:00-00:00

Felhős

Felhős
11 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Today, október 24, 2020
22:00-00:00

Felhős

Felhős
13 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Today, október 24, 2020
23:00-00:00

Felhős

Felhős
13 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Today, október 24, 2020
23:00-00:00

Eső

Eső
13 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Today, október 24, 2020
22:00-00:00

Szemerkélő eső

Szemerkélő eső
14 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Today, október 24, 2020
22:00-00:00

Heves eső

Heves eső
13 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB