Az év állattenyésztője: Ifj. Csomai Géza

Tenyésztési szempontból példátlanul sikeres évet mondhat magáénak 2019-ben az Imár Bt, amely a hazai állattenyésztés egyik zászlóshajójának számít.

Az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon minden díjat megnyertek, ahol tenyészállatokat indítottak. Az idei OMÉK-on pedig a fajtaegyesület a cég tenyészbikájával mutatta be a limousin fajtát, a vállalkozás tenyészállataiért sorban állnak a vevők határon innen és túl is. Ifj. Csomai Géza nemcsak a gyakorlati tenyésztésben, hanem a szakmai szervezetekben is kiemelkedő munkát végez. A NAK legelőre alapozott állattartó ágazatok alosztályának vezetője, a NAK Veszprém megyei szervezetében pedig az állattenyésztési osztályt vezeti. A Magyar Juh-, és Kecsketenyésztő Szövetség elnökségi tagja, a Limousin és Blonde d’Aquitaine Tenyésztők Egyesülete felügyelő bizottságának elnöke.

A Portfolio által megrendezett Agrárszektor 2019 konferencián idén is kiosztották a Portfolio Agrárszektor díjait. Egy 9 tagból álló szakmai zsűri döntött az év agrárberuházásáról, az év növénytermelőjéről, az év állattenyésztőjéről, az év kertészetéről, az év agrárszakemberéről, valamint a Portfolio Agrárgazdaságért díj nyerteséről.

Ezúton is gratulálunk minden díjazottnak!

(Portfolio)

Időjárás

Budapest

Today, január 18, 2020
06:00-12:00

Felhős

Felhős
-2 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Today, január 18, 2020
06:00-12:00

Fog

Fog
-3 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Today, január 18, 2020
06:00-12:00

Felhős

Felhős
-1 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Today, január 18, 2020
06:00-12:00

Felhős

Felhős
-2 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Today, január 18, 2020
06:00-12:00

Felhős

Felhős
-1 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Today, január 18, 2020
06:00-12:00

Felhős

Felhős
-2 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB