
A magyar tenyésztés nem csak pénzről, áruról, üzletről szól, sokkal több annál, szellemi értékeinket, elért eredményeinket, évszázados kutató, fejlesztő, tudományos és szervező munkát, szakmai kapcsolatokat is magába foglal, nem szabad hagyni ezeket elveszni – jelentette ki lapunknak adott interjújában a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke. Győrffy Balázs elmondta, a KAP jövőjéről már folynak a tárgyalások Brüsszelben, és komoly lobbi-tevékenységet kell kifejteni, hogy a mezőgazdaság támogatásai a korábbival azonos szinten maradjanak, vagy csak minimálisan csökkenjenek. Az elnök kitért arra is, hogy bár Kína tesz erőfeszítéseket az élelmiszertermelés növelésére, elképzelhetetlen, hogy önellátóvá váljon, így továbbra is nyitva áll a lehetőség a magyar exportőrök számára. Ezzel ellentétben az orosz mezőgazdaság mára már képes megtermelni az alapanyagok jelentős részét. Legfeljebb a feldolgozásban lenne szükségük külföldi segítségre, ám a magyar vállalkozások tőke híján nem lehetnek versenyképesek.










































