Magyarországon több mint 230 éves történelme van a tudatos és szervezett keretek között folytatott tenyésztésnek. II. József 1784. december 20-án látta el kézjegyével a Mezőhegyesi Császári és Királyi Ménes alapítólevelét, 1785. január 17-én pedig ménesparancsnokká nevezi ki Csekonics Józsefet. Ez a két döntés, továbbá Széchenyi István által 1830-ban létrehozott Állattenyésztő Társaság alapozták meg a magyar tenyésztés-szervezést, amelynek első száz évében a lótenyésztésé volt a főszerep.
A XIX. század végére a magyar lótenyésztés felért a csúcsra és komoly nemzetközi elismerést vívott ki magának, amiben többek mellett Kozma Ferencnek igen nagy szerepe volt. A siker titka a központilag irányított, jól szervezett és katonai fegyelemmel végrehajtott tenyésztés-szervezésben keresendő. 1885-ben létrehozzák az Országos Törzskönyvelő Bizottságot, ami 1942-től Magyar Állattenyésztő és Törzskönyvelő Szervezetek Országos Szövetsége néven működik egészen 1949-ig. Ebben az időben sorra alakulnak a tenyésztőszervezetek, a genetikai előrehaladás látványos, a szakmai élet – a gazdasági nehézségek ellenére - pezseg. Ezt az időszakot nevezhetjük a magyar tenyésztés-szervezés virágkorának. E korszak alkotói olyan nagyformátumú lángelmék voltak, mint Wellmann Oszkár, Konkoly-Thege Sándor, Ujhelyi Imre, Csukás Zoltán, Schandl József, Horn Artúr vagy Enesei Dorner Béla.
Az 1949-es államosítás keresztbe törte a tenyésztés-szervezés szépen felfelé ívelő pályáját és évtizedekre visszavetette a fejlődést. A hetvenes évektől egy újabb fellendülés vette kezdetét, amikor óriási állami támogatásokkal felépültek az iparszerű állattartó telepek, amelyekben központilag szervezett és irányított tenyésztés folyt. A nyolcvanas évek elejére a magyar állattenyésztés újra felzárkózott a nemzetközi élmezőnyhöz, azonban a támogatások csökkenésével párhuzamosan elkezdődött egy hanyatlás. Az 1989-es rendszerváltás (vagy helyesebben: módszerváltás) hatalmas csapást mért az állattenyésztésre. A törzstenyészetek jelentős részét fölszámolták, a tenyésztés-szervezési infrastruktúrát leépítették, ill. elkótyavetyélték. Abban, hogy nem szűnt meg a tenyésztés-szervezés Magyarországon, az akkori tenyésztési hatóság (OMMI) szakembereinek elévülhetetlen érdemei vannak. Ebben az időben jöttek létre az első tenyésztőszervezetek, majd ezek faji szövetségei 1995-ben megalakították a Magyar Állattenyésztők Szövetségét. Kialakult egy előremutató tenyésztés-szervezési struktúra a szakminisztérium, a tenyésztési hatóság és a tenyésztőszervezetek részvételével.
Az elmúlt 25 év alatt óriási átalakuláson és fejlődésen mentek keresztül a tenyésztőszervezetek. Szinte a nulláról kellett felépíteni magukat és egy hosszútávon működőképes rendszert szakembergárdával, infrastruktúrával. Azt, amit a nálunk szerencsésebb történelmi múlttal rendelkező versenytársaink zöme sok-sok évtizedes vagy évszázados folyamatos (rendszerváltások nélküli) fejlődéssel értek el, nem lehet két évtized alatt kizárólag önerőből (értsd: állattenyésztők pénzéből) felépíteni és működtetni.
A tenyésztés-szervezést a világ valamennyi fejlett állattenyésztéssel rendelkező országa központilag támogatja. Ez nemzetbiztonsági kérdés is, hiszen nem mindegy, hogy kinek a kezében vannak az árutermelés biológiai alapjai. A magyar kormány az állattenyésztés fejlesztését prioritásnak tekinti, amit egy sor, elsősorban az árutermelést segítő intézkedés is bizonyít. A fejlődés egyik kulcsát azonban éppen a tenyésztés színvonala jelenti, ezért is kellene különös figyelmet fordítani a tenyésztés-szervezési rendszer megerősítésére.
Miközben a tej- és sertéspiacon soha nem tapasztalt válság van, a tenyésztés-szervezési támogatások 2016-ra előirányzott keretösszege (960 millió Ft) az igények csupán 62 százalékára elegendő. A Magyar Állattenyésztők Szövetsége ezért azzal a kéréssel fordult a kormányhoz, hogy 300 millió forinttal egészítse ki az idei forráskeretet, továbbá a 2017-es költségvetésbe 1,3 milliárd forint előirányzatot hagyjon jóvá erre a jogcímre. Mivel a tenyésztők önerőből képtelenek a rendszert működtetni (ez így van más országokban is), a szükséges támogatás hiányában a tenyésztés-szervezés leépül, ami beláthatatlan károkat fog okozni a rendkívül sérülékeny és éppen az elmúlt években a fejlődés jeleit mutató magyar állattenyésztésnek. A forrásigénynél a tét sokkal nagyobb. Nagyon bízunk abban, hogy ezt a kormány is így látja!
Wagenhoffer Zsombor
