Az aszály már nem rendkívüli esemény: újra kell gondolnunk a legeltető állattartás alapjait

Az idei év egyik legfontosabb tanulsága, hogy a takarmánybiztonság kérdését többé nem kezelhetjük kizárólag egy-egy rendkívüli időjárási helyzethez kötődő válságként. A tartós aszály ma már olyan kockázat, amelyhez a juh- és kecskeágazat működését is hozzá kell igazítanunk.

A legeltető állattartás hagyományos gazdasági logikája arra épült, hogy megfelelő gyepterület mellett az állatok takarmányigényének jelentős része viszonylag alacsony költséggel biztosítható legyen. Ez a modell azonban egyre több térségben meginog. A legelők hozama csökken, a vegetációs időszak kiszámíthatatlanabbá válik, a kiegészítő takarmányozást korábban kell elkezdeni, miközben a téli készletek már nyáron fogyni kezdenek.

A probléma nem mindenhol egyforma. Egymástól néhány tíz kilométerre fekvő gazdaságok is teljesen eltérő helyzetben lehetnek. Országos szinten mégis egyszerre jelentkezik a legeltethető biomassza hiánya, a szálastakarmány kínálatának szűkülése, a magas szállítási költség és egyes térségekben az itatás nehézsége.

Ebből fontos következtetés adódik: nem elegendő több takarmányt vásárolni. Sok gazdaság számára egyszerűen nincs miből, nincs honnan vagy nincs gazdaságosan hogyan. Ha a szükséges széna több száz kilométerre található, a fuvar önmagában ellehetetlenítheti a beszerzést. Ha egy aszálykárosodott tábla takarmányként még hasznosítható lenne, de jogi vagy támogatási bizonytalanság miatt inkább lezúzzák, akkor egy válsághelyzetben szükséges erőforrást veszítünk el.

Ezért rövid távon a legfontosabb feladat a koordináció. Az állattartók, növénytermesztők, falugazdászok, szakmai szervezetek, takarmányipari szereplők, vízügyi és állategészségügyi szervek között gyors, működő kapcsolatot kell kialakítani. Aki takarmányt, tarlót, másodvetést vagy más biztonságosan hasznosítható biomasszát tud felajánlani, annak találkoznia kell azzal, akinek erre azonnal szüksége van.

Ehhez világos szabályok kellenek. Nem általános deregulációra gondolok. A természetvédelmi, élelmiszer-biztonsági és állategészségügyi követelmények nem tehetők zárójelbe. Rendkívüli helyzetben viszont gyorsabb, helyszínhez igazodó és szakmailag ellenőrzött eljárások szükségesek. Ha egy terület takarmányozási célú hasznosítása elfogadható, akkor az engedélyezés nem tarthat tovább annál, mint ameddig a növényállomány még felhasználható.

Ugyanez igaz az aszálykárosodott növényekre. A kukorica, napraforgó, cirok vagy más kultúrák takarmányozási célú felhasználása lehet lehetőség, de csak vizsgálatokkal. Nitrát-, nitrit-, mikotoxin- vagy növényvédőszer-maradék kockázata mellett nem szabad a takarmányhiányt állategészségügyi problémává alakítani. A gyors laboratóriumi háttér és a vizsgálatok támogatása ezért a válságkezelés része.

Külön kell beszélnünk a vízről is. Ha egy gazdaságban az itatás kerül veszélybe, ott már nem termelésszervezési nehézségről beszélünk. Az állatok ivóvízellátása alapvető állatjóléti és járványvédelmi kötelezettség. A vízigények gyors felmérése, a vízvételi helyek kijelölése és a vízszállító kapacitások bevonása bizonyos térségekben az állomány megtartását jelentheti.

A másik azonnali kockázat a kényszerértékesítés. Ha sok gazdaság egyszerre kényszerül állománycsökkentésre, a piac nem tudja korlátlanul felszívni a kínálatot. Az árak letörhetnek, a gazdák vesztesége nő, és olyan tenyész- és termelési alapokat veszítünk el, amelyeket később hosszú idő alatt sem könnyű helyreállítani.

 

A teljes cikk a MÁL szeptemberi számában olvasható

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB