Májusban a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesülete elnökének választották Antal Gábort, a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatóját. A magyar állattenyésztés egyik zászlóshajójának számító vállalat vezetőjét ennek apropóján kérdeztük a tejtermelés, a sertés- és bárányhizlalás, továbbá a tenyésztésszervezés hazai helyzetéről és a versenyképes gazdálkodás feltételeiről.
A Holstein-fríz Tenyésztők Egyesületét a tenyésztőszervezetek között hosszú ideje etalonként emlegetjük. Ön is így látja ezt? Ön szerint mi a példaértékű működés és magas szintű munka titka?
Én is úgy gondolom, hogy a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesülete (HFTE) hosszú ideje meghatározó, iránymutató szerepet tölt be a hazai tenyésztőszervezetek között. Ennek a sikerességnek több összetevője van. Az egyik a szakmai alaposság. Egy tenyésztőszervezet hitelessége azon múlik, milyen minőségű adatokkal dolgozik, hogyan képes azokat értékelni, és milyen módon tudja az eredményeket a tenyésztők szolgálatába állítani. A tejtermelésben különösen nagy jelentősége van a pontos teljesítményadatoknak, a küllemi bírálatnak, a genetikai információknak. Ebben az Egyesület hosszú ideje magas színvonalú, következetes munkát végez.
A Holstein-fríz Tenyésztők Egyesülete az igényességben, következetességben, szolgáltatási szemléletben és a tenyésztők iránti elkötelezettségben a követendő példát jelenti.
Az Egyesület valódi szakmai partnerként van jelen a tenyésztők mindennapjaiban, kézzelfogható segítséget nyújt, információt ad és olyan szakmai hátteret teremt, amely támogatja a telepi döntéseket, a tenyésztési célok megfogalmazását és a hosszú távú előrehaladást.
A tenyésztés nem rövid távú műfaj. Itt éveken, sőt generációkon átívelő gondolkodásra van szükség.
A példaértékű működés másik titka a következetesség. Egy tenyésztőszervezet akkor tud maradandó értéket teremteni, ha stabil szakmai elvek mentén dolgozik, ugyanakkor képes alkalmazkodni az új kihívásokhoz is. Az utóbbi időben új szelekciós szempontok jelentek meg: egyre nagyobb hangsúlyt kap a termelés mellett az egészség, a hasznos élettartam, a lábvég, a tőgy, a szaporodásbiológia és ma már a fenntarthatóság kérdése is. Nagyon fontosnak tartom a tudásmegosztást. A kiállítások, tenyészállat-bemutatók, szakmai rendezvények, továbbképzések mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a tenyésztők tanuljanak egymástól, lássák a jó példákat, össze tudják mérni az eredményeiket, és közben erősödjön az ágazaton belüli szakmai párbeszéd. A tenyésztésben a fejlődés nemcsak a számokon múlik, hanem azon is, hogy van-e nyitottság, szakmai kíváncsiság és együttműködés.
A HFTE nemcsak adatokat kezel és szakmai programokat működtet, hanem közösséget is épít.
A magas szintű munka titkát tehát én nem egyetlen tényezőben látom, hanem egyfajta szervezeti kultúrában. Ebben benne van a szakmai alázat, a csapatépítés, a precizitás, az adatokra épülő gondolkodás, a tenyésztők tisztelete, a nemzetközi kitekintés és az a törekvés, hogy a szervezet folyamatosan értéket adjon a tagjainak. Ez az, ami hosszú távon bizalmat épít.
A hazai tejtermelők versenyképessége már egy ideje evidenciának számít. Mitől lesz ma egy tejtermelő európai és persze világviszonylatban versenyképes?
Magyarországon számos tejtermelő gazdaság európai összevetésben is nagyon magas színvonalat képvisel. Ugyanakkor a versenyképesség ma már sokkal összetettebb fogalom. Egy tejtermelő ma akkor lehet versenyképes, ha egyszerre több területen képes magas színvonalat nyújtani. A hatékonysághoz minden apró részlet számít: a takarmány minősége, a takarmányhasznosítás, a szaporodásbiológiai mutatók, az állategészségügyi státusz, a hasznos élettartam, a selejtezési arány, a munkaerő hatékonyság és természetesen az önköltség.
A versenyképesség ma annak a képessége, hogy egy gazdaság tartósan, kiszámíthatóan, jó minőségben, hatékony költségszint mellett, a piaci és társadalmi elvárásokhoz alkalmazkodva tud termelni.
A másik kulcstényező a magas szintű telepi menedzsment. Egy korszerű telepen adatok tömege keletkezik: termelési adatok, egészségügyi jelzések, takarmányozási információk, szaporodásbiológiai mutatók, tejminőségi eredmények. A versenyképes termelő ezeket nemcsak gyűjti, hanem értelmezi is, és beépíti a mindennapi döntésekbe.
Nagyon fontos a genetika szerepe is, de ezt is komplexen kell látni. A versenyképesség nem kizárólag a minél magasabb tejtermelésről szól. Legalább ennyire fontosak a funkcionális tulajdonságok: a termékenység, a tőgy egészség, a lábvégállapot, a takarmányhasznosítás, a hasznos élettartam, az elléslefolyás és az általános ellenálló képesség.
A jó genetika akkor válik gazdasági előnnyé, ha a telepi környezet, a takarmányozás és a menedzsment is képes kihozni belőle a benne rejlő lehetőséget.
A takarmányozás döntő kérdés. Magyarország adottságai kedvezőek, de a versenyképességhez nem elég a takarmányt megtermelni. Jó minőségű, stabil beltartalmú, megfelelően tartósított tömegtakarmányra van szükség. A világpiaci ármozgások, az energiaárak, az inputanyagok költségei és az időjárási szélsőségek miatt a takarmánybiztonság ma stratégiai kérdés.
A versenyképességnek elválaszthatatlan része a technológiai fejlettség. A modern istállótechnológia, a fejőházi vagy robotizált fejési rendszerek, a szenzorok, az állatmegfigyelő rendszerek, a precíziós takarmányozás, az automatizált adatgyűjtés és a mesterséges intelligencia mind olyan eszközök, amelyek segíthetik a termelőt. A technológia csak akkor jelent előnyt, ha szakértelemmel használják.
A humán tényezőt sem lehet megkerülni. A tejtermelés rendkívül emberigényes ágazat, még akkor is, ha egyre több automatizált megoldás jelenik meg. A jó telepi dolgozó, a felkészült telepvezető, az állatorvos, a takarmányozási szakember, a szaporodásbiológus és a tenyésztési szakember összehangolt munkája nélkül nincs tartós eredmény.
Ma már nem hagyható figyelmen kívül a fenntarthatóság. Európában különösen erős a társadalmi és szabályozási nyomás az állatjólét, a környezetvédelem, a kibocsátáscsökkentés terén. Egy tejtermelő akkor lesz hosszú távon is versenyképes, ha ezekre nem teherként, hanem a működés természetes részeként tekint. Az egészségesebb, hosszabb élettartamú tehén, a jobb takarmányhasznosítás, a kisebb gyógyszerfelhasználás, a hatékonyabb energia- és vízgazdálkodás nemcsak környezeti, hanem gazdasági előnyt is jelent.
A piaci alkalmazkodóképesség kulcskérdés. A tejpiac kitett a nemzetközi folyamatoknak: a felvásárlási árak, az exportlehetőségek, a fogyasztói szokások, a feldolgozóipari igények és az uniós szabályozások mind hatással vannak a termelőkre.
Az a gazdaság tud versenyképes maradni, amelyik figyeli is a piacot, számol, tervez, és képes gyorsan reagálni a változásokra.
A magyar tejtermelők előtt komoly lehetőségek állnak, de a verseny is egyre élesebb. Aki képes folyamatosan fejlődni, mérni, elemezni, alkalmazkodni, és közben megőrizni a szakmai igényességet, az nemcsak hazai, hanem európai és nemzetközi szinten is versenyképes tud maradni.
Mikor lehet vége a tejpiaci válságnak? A feldolgozókra ez a krízis hogyan hat, és milyen tanulságok vonhatók le a jövőt tekintve?
A tejpiaci válság végét nagyon nehéz pontos dátumhoz kötni, és nem is lehet azt mondani, hogy egyik hónapról a másikra lezárul. A tejpiac mindig ciklikus volt, de a mostani helyzetet az teszi különösen összetetté, hogy nem egyetlen ok áll mögötte. Egyszerre hatnak a nemzetközi kínálati és keresleti folyamatok, az energia- és inputköltségek, a fogyasztói szokások változása, a feldolgozói kapacitások szerkezete, valamint az európai szabályozási és fenntarthatósági elvárások.
A tejpiaci válságnak nem akkor lesz vége, amikor az árak rövid időre emelkednek, hanem amikor a teljes termékpályán helyre áll egy kiszámíthatóbb egyensúly.
A tejágazatban a legnagyobb probléma sokszor nem önmagában az alacsony ár, hanem a kiszámíthatatlanság: amikor a költségek magasak, az árak ingadoznak, a piaci jelzések késve vagy torzítva jutnak el a termelőkhöz és a feldolgozókhoz. A feldolgozók számára ez a krízis legalább olyan komoly kihívás, mint a termelők számára, csak másképpen jelentkezik. A feldolgozóipar egyszerre szembesül magas energia-, munkaerő-, csomagolóanyag- és logisztikai költségekkel, miközben a kereskedelmi láncok és a fogyasztók felől erős árnyomás érkezik. Egy feldolgozó nem tud egyik napról a másikra alkalmazkodni: kapacitásokat kell működtetnie, alapanyagot kell lekötnie, munkaerőt kell megtartania, beruházásokat kell finanszíroznia, és közben piacképes termékeket kell előállítania.
Felértékelődik a hatékonyság és a termékszerkezet kérdése. A sajtok, a speciális tejtermékek, a funkcionális élelmiszerek, a fehérjealapú termékek vagy éppen az exportképes termékport fólió mind olyan irányt jelenthetnek, amelyek csökkentik a kiszolgáltatottságot.
Azok a feldolgozók vannak jobb helyzetben, amelyek nem kizárólag alacsony hozzáadott értékű tömegtermékekre építenek.
Ha a feldolgozó nem tud megfelelő árat érvényesíteni a piacon, akkor korlátozottabb a mozgástere a termelői árakban is. Ugyanakkor hosszú távon egyik szereplő sem érdekelt abban, hogy a termékpálya valamelyik pontja tartósan veszteségessé váljon. Ha a termelő nem tud fejleszteni, romlik az alapanyag-biztonság. Ha a feldolgozó nem tud beruházni, romlik a versenyképesség. Ha pedig a kereskedelem csak rövid távú árversenyben gondolkodik, az az egész ágazat stabilitását gyengíti.
A feldolgozott, márkázott, exportképes, innovatív és fogyasztói igényekre szabott termékek nagyobb biztonságot adhatnak az ágazatnak.
A tejágazatban erősebb együttműködésre van szükség a termelők, a feldolgozók és a kereskedelem között. Nem lehet minden piaci sokkot külön-külön, egymás ellenében kezelni. A termékpálya szereplői egymásra vannak utalva, ezért olyan kapcsolatokra, szerződéses rendszerekre és piaci mechanizmusokra van szükség, amelyek nagyobb kiszámíthatóságot adnak. A másik tanulság, hogy a rugalmasság stratégiai kérdéssé vált. Aki gyorsabban látja a piaci változásokat, jobban kezeli az adatokat, pontosabban számol önköltséget, és időben tud reagálni a keresleti trendekre, az válsághelyzetben is nagyobb eséllyel marad talpon. A hozzáadott érték növelése nélkül nehéz lesz hosszú távon stabil jövedelmezőséget elérni. Magyarországon jó minőségű tejtermelési alapok vannak, de a nemzetközi versenyben nem lehet kizárólag alapanyagban gondolkodni.
A teljes interjút a MÁL júniusi számában olvashatják
