A klímaváltozás és a vízhiány nem csupán elméleti fenyegetés, hanem a mindennapi túlélésért vívott küzdelem a hazai tógazdaságok számára. A Paradigmaváltás a halastavi vízgazdálkodásban című konferencián Puskás Nándor, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) elnöke, egyben a biharugrai halgazdaság (BHG) ügyvezető igazgatója, a gyakorlat oldaláról mutatta be, hogyan válik a haltermelés az ország legnagyobb vízmegtartó bázisává, és milyen elképesztő bürokratikus akadályokkal kell megküzdeniük az innovációt kereső gazdálkodóknak.
A hazai tógazdaságok megítélése során gyakran találkozunk azzal a tévhittel, miszerint a haltermelés hatalmas vízfelhasználó ágazat. Puskás Nándor előadásában nyomatékosította, az országban művelt mintegy 27 ezer hektárnyi halastó valójában nem elhasználja, hanem visszatartja a vizet. Ez a rendszer megközelítőleg 350 millió köbméter víz tárolására alkalmas, amivel a mesterségesen létesített gátakat tekintve az ország legnagyobb vízvisszatartó rendszerét alkotja.
A halastavak ökológiai jelentősége felbecsülhetetlen. Míg egy intenzív rendszerben egy köbméter vízben akár 3-400 kilogramm hal is megtermelhető, addig a hagyományos tógazdaságokban egy hektáron – ami nagyjából tízezer köbméter vizet jelent – mindössze egy tonna, azaz 0,1 kg/m3 hal nevelkedik. Ez az extenzív technológia egyfajta természetvédelmi kezelésként is felfogható, amely komplex gazdasági, természeti és klímaszolgáltatási értékeket halmoz fel. Ha a haltermelést leállítanák, a tavak három-négy éven belül tönkremennének, hiszen halak nélkül a sekély víztestek ökológiai egyensúlya felborul, és kiszáradnak. Igaz a régi halászmesterek megfigyelése is: a halastavak párás mikroklímájuk révén „lehúzzák” a csapadékot, amikor egy hideg légfront érkezik föléjük.
DRASZTIKUS KIHÍVÁSOK A HATÁR MENTÉN
Az ágazatnak az utóbbi években exponenciálisan növekvő problémákkal kell szembenéznie: miközben a vízigény nő, a rendelkezésre álló vízbázis drasztikusan csökken. Ezt a csapadék mennyiség visszaesése, a nyári hőséggel érkező erős déli szelek okozta extrém párolgás, a mélyülő folyók és a zuhanó talajvíz szint együttesen okozzák.
A helyzetet a határon átnyúló hatások tovább súlyosbítják. Puskás Nándor a biharugrai térség példáján keresztül mutatta be az agresszív szomszédos vízfejlesztések hatásait: a román oldalon kiépített hatalmas csatornahálózatok, áfonyaültetvények és a Sebes-Körösön épült tározók miatt a hazánkba érkező vízhozam kritikus szintre esett. Előfordult olyan augusztusi nap, amikor a folyón mindössze 2 köbméter/másodperc víz érkezett, amiből a helyi halgazdaságoknak esélyük sem volt kivenni a működésükhöz szükséges mennyiséget.
A teljes cikket a Magyar Állattenyésztők Lapjának májusi számában olvashatják
