A „konkvisztádor” – amely a spanyol „conquistador=hódító” kifejezésből származik – olyan katonát, kalandort vagy felfedezőt jelöl, aki a katonai hadjáratokat vezette az amerikai kontinens spanyol és portugál megszállása során a 16. században.
A kifejezés közvetlenül a spanyol nyelvből származik, eredete a conquistar ige, amelynek jelentése „hódítani,” valamint a latin conquirere szó, amelynek jelentése „keresni”. Feladatuk az volt, hogy felfedezzék, meghódítsák az új területeket, és gazdagságot szerezzenek, különösen aranyat és ezüstöt, valamint egyéb erőforrásokat uralkodóik számára. Főként a 16. században voltak aktívak, terjeszkedésük Észak- és Dél-Amerikára terjedt ki, beleértve olyan mai államok területeit, mint Mexikó, Peru és az Egyesült Államok egyes részei. Ambícióikat a meggazdagodás (különösen az arany és ezüst), a hírnév, a társadalmi előrelépés és a kereszténység terjesztése iránti vágy táplálta.
Időrendben azonban előbb (és hosszabb ideig) a reconquista, a visszahódítás történt meg, 722 és 1492 között , az ibériai félsziget visszahódítása a muszlimoktól. Csak gyanítani tudjuk, hogy a mór uralom alatt terjedt el a sertéstartás a régióban, mivel a sertéshús nem volt része a muszlim táplálkozási rendnek. Azt viszont biztosan tudjuk, hogy Kolumbusz Kristóf volt az, aki a sertéseket meghonosította Amerikában 1493-ban, cserébe kukoricát hozva be Európába. Mondhatnánk tehát, hogy Kolumbusz volt a legnagyobb hatással a két kontinens étrendjére.
Ha a sertésiparra szorítkozunk, szintén Spanyolországhoz kötődik az Afrikai Sertéspestis (ASP) első megjelenése Európában. Az első ASP-válság 1960-tól 1995-ig tartott. Miután 1960-ban megjelent Portugáliában a hajókról és repülőgépekről származó fertőzött hulladékok révén, a vírus gyorsan elterjedt, és szilárdan megtelepedett az Ibériai-félszigeten. Az ASF főbb jellemzői Spanyolországban az 1970-es években:
- Endémiás állapot: az 1970-es évekre a vírus túllépett az alkalmi járványkitöréseken, endemikus jelleget öltött, és mind a házi sertések, mind a vaddisznók populációit érintette.
- Magas előfordulás: a betegség gyakoriságának emelkedését 1978-tól 1995-ig rögzítették.
- A kórokozó azonosítása: Ebben az időszakban a tudósok – köztük Sanchez-Botija 1963-ban, valamint az 1970-es években végzett további kutatások – megállapították, hogy az Ornithodoros erraticus nevű puha kullancs jelentős kórokozó-hordozó és -rezervoár, különösen a délnyugati régióban.
- Vaddisznófertőzés: bár az aggodalom a házi sertésekre irányult, az 1970 és 1981 között természetes halált halt vaddisznókra irányuló vizsgálatok kimutatták, hogy 40%-uk pozitív eredményt adott a vírusra.
- Nehéz kezelhetőség: a vírus terjedésének megfékezése nehéznek bizonyult a széles körben elterjedt tenyésztési gyakorlat, a kisgazdaságokban hiányzó biológiai biztonsági intézkedések, valamint a kullancs- és kórokozópáros jelenléte miatt.
Most ismét ASP fenyegeti Spanyolországot, és a spanyol sertés állomány nagyságrendje miatt az egész európai sertéságazat jövedelmezőségét is. Ezzel együtt, a spanyol sertésipar működése figyelmet érdemel. A közép- és kelet-európai országokban – Ausztria kivételével – nem létezik börzetípusú sertéspiac. Hagyományosan a német sertésjegyzést követjük, de az utóbbi 5 évben ez egyre kevésbé tükrözi a régió realitását. A 2020-ban megjelent német ASP hatalmas árcsökkenést okozott szinte minden regionális piacon, mivel a német húsnak új piacokra volt szüksége. A német sertéstermelés jelentősen visszaesett, a spanyolok vették át az első helyet az európai sertéspiacon. Most a spanyol jegyzésnek kellene referenciaként szolgálnia, de a történelem ismétli önmagát: a spanyol ASP-esetek miatt elvesztett exportpiacok miatt Európában marad a spanyol többlett termelés, főleg a régiónkban. Ideje volna saját sertésbörzét kialakítani, amelyhez a spanyol modellt is érdemes figyelembe venni.
A teljes cikket a MÁL májusi számban olvashatják
