A klímaváltozás és az egyre szélsőségesebb hidrológiai viszonyok miatt elkerülhetetlen hazánkban a rendszerszintű paradigmaváltás. A korábbi vízelvezetésre épülő gyakorlat helyett a vízvisszatartásé a jövő, ebben az új rendszerben pedig a magyar tógazdaságok kulcsfontosságú, stratégiai szerepbe lépnek. A tévhitekkel ellentétben a halastavak nem pazarolják a vizet, hanem az ország legnagyobb vízvisszatartó rendszereiként óvják a tájat és a termést. De milyen innovatív technológiák és támogatási lehetőségek jelenthetik a kiutat a fokozódó vízhiányból? Hogyan segíthetik az adatok és a nemzetközi jó gyakorlatok az ágazat érdekérvényesítését? Ezekre a kérdésekre keresték a választ a kormányzat, a vízügy, a kutatói szféra és a termelők képviselői az Agrárközgazdasági Intézet (AKI), a HUNATiP és a MA-HAL közös szakmai konferenciáján. Az elhangzottakról részletes beszámoló a HALÁSZAT szaklap következő számaiban olvasható.
AZ ADATALAPÚ INNOVÁCIÓ ÉS A VÍZ MINT STRATÉGIAI ERŐFORRÁS
A rendezvényt megnyitó beszédében dr. Goda Pál, az AKI ügyvezető igazgatója kiemelte a pontos adatgyűjtés és a tényeken alapuló innováció elengedhetetlen szerepét az ágazat jövőbeni felkészítésében. Felhívta a figyelmet arra, hogy a halászati alapok várhatóan szűkülő uniós forrásai miatt az innováció még hangsúlyosabbá válik a hatékony működés érdekében. A klímaváltozás és a vízhiány okán a vízgazdálkodás megkerülhetetlen kulcskérdés, hiszen megfelelő vízkészlet nélkül a haltermelés is ellehetetlenül.
Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára nyitó előadásában hangsúlyozta: a víz ma már nem csupán egy termelési tényező, hanem olyan stratégiai erőforrás, amelynek helyben tartása közös felelősségünk. Eloszlatta azt a gyakori tévhitet is, hogy a mezőgazdaság pazarolná a vizet. A felszíni vízkészleteknek a mezőgazdaság és a haltermelés is csupán mintegy 10-10 százalékát használja fel, szemben a jóval magasabb kommunális vízigényekkel. Hazánk vízgazdálkodási kiszolgáltatottsága jelentős, miszerint vízkészletünk több mint 95 százaléka a határainkon túlról érkezik.
A jövőbeli alkalmazkodás érdekében az államtitkár konkrét adatokat is megosztott:
- Az élelmezésbiztonság garantálása és a termésstabilitás érdekében elengedhetetlen az öntözött területek jelenlegi 191 ezer hektárról legalább 300 ezer hektárra történő növelése.
- A 2022-es történelmi aszály közel 1,5 millió hektárt károsított, de a célzott aszályvédelmi intézkedéseknek (mint a víz tájban tartása) köszönhetően 2025-re a súlyosan károsodott területek nagysága mintegy 900 ezer hektárra csökkent. A kukorica termésátlaga például jelentősen javult.
- A paradigmaváltás már elkezdődött: a gazdálkodók már több millió hektáron tértek át a vízmegtartó, forgatás nélküli talajművelésre.
- A fenntartható halgazdálkodás támogatására a kormány a Magyar Halgazdálkodási Program Plusz keretében 2029-ig több mint 20 milliárd forintot biztosít az ágazatnak. Ezt kiegészíti a haltermékek 5 százalékos áfája és a vízkészletjárulék csökkentése is.
A konferencián Sziráki Bence egy fontos gyakorlati problémát vetett fel. A Közös Agrárpolitika (KAP) keretében meghirdetett vízvisszatartási támogatások jelenleg kizárólag termőföldre, illetve rétre és legelőre vehetők igénybe. Kérte, hogy a forrásokat terjesszék ki azokra az eliszaposodott, egykori halastavakra is, amelyek haltermelésre már alkalmatlanok, de vízvisszatartásra kiválók lennének. Hubai Imre nyitottan fogadta a javaslatot, elismerve, hogy ezen használaton kívüli halastavak revitalizációja akár 20-25 ezer hektárnyi terület bevonását, és további 300-500 millió köbméter víz tájban tartását is jelenthetné a jövőben.
SZEMLÉLETVÁLTÁS A VÍZÜGYBEN: A VIZET A TÁJBA PROGRAM
Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgató-helyettese drámai képet festett hazánk megváltozott vízháztartásáról. Míg a kétezres évek elején a víztöbblet és a belvíz okozott gondot, mára a tartós vízhiány vált a fő ellenséggé. A területi eloszlás rendkívül szélsőséges: a Duna vízgyűjtőjére jut a készletek 75 százaléka, miközben a Tisza-völgy mindössze 25 százalékos részesedéssel küzd a brutális szárazsággal. Mára országosan egy teljes évnyi csapadék, mintegy 1400 milliméter hiányzik a rendszerből, ami közel 13 köbkilométeres vízhiányt eredményezett a talajvízszintben.
A válságra az OVF a Vizet a tájba programmal válaszol, amelynek célja, hogy a csapadékot és az árhullámokat térben és időben ott tartsák meg, ahol éppen jelentkeznek. Ehhez fel kell adni a töltések nyújtott a korábbi, hamis biztonságérzetet, és a vizet ki kell vezetni az egykori árterekre. A szemléletváltás jogszabályi szinten is megtörtént, a vízmegtartó üzemrend már állami alapfeladatként jelenik meg a vízügyi törvényben.
Gacsályi József kiemelte, a tógazdaságok együttesen több mint 300 millió köbméteres – a Tisza-tavat is meghaladó – víztározó kapacitással rendelkeznek, így stratégiai szerepük van. A közönség soraiból felmerült a folyószabályozás (például a Duna és Tisza medrének bevágódása) körüli vita, és a medrek duzzasztásának igénye. A főigazgató-helyettes elismerte a problémát – jelezve, hogy a ráckevei Duna-ágon 2025-ben mindössze 60 napig volt lehetséges a gravitációs vízpótlás –, de hangsúlyozta, hogy a drasztikus természetbeavatkozások helyett elsősorban a meglévő rendszerek (pl. Kisköre, Tiszalök) hatékonyabb használatára és az ártéri, táji vízmegtartásra kell fókuszálni.
A teljes cikk az áprilisi MÁL-ban olvasható
