Az állattenyésztési élelmiszerláncban tevékenykedő, hasonló gondolkodású uniós partnerekből álló „Európai Állattenyésztés Hangja” elnevezésű csoport újabb kommunikációs anyagában az Európai Takarmánygyártók Szövetsége által készített, „Az EU sebezhetősége az alapvető takarmány-adalékanyagok beszerzésében” című tanulmányának főbb megállapításait foglalja össze. Kiemeli, hogy Európa nagymértékben függ a külföldi országoktól, különösen Kínától, az állatok számára szükséges vitaminok és aminosavak ellátása tekintetében, ami ellátási zavarok esetén komoly kockázatot jelent.
Az Európai Takarmánygyártók Szövetsége (FEFAC) évek óta figyelmeztet az alábbi problémára: Európa nagymértékben függ a külföldi országoktól, különösen Kínától, az állatok számára szükséges vitaminok és aminosavak ellátása tekintetében. Ezek az anyagok nem marginális elemek, hanem nélkülözhetetlen összetevők: a vitaminok biztosítják a haszonállatok egészségét és jólétét, míg az aminosavak kulcsfontosságú szerepet töltenek be a nitrogénkibocsátás csökkentésében és az importszójától való függőség mérséklésében.
Ennek a függőségnek a mértékét hangsúlyozandó a FEFAC, szakértők támogatásával célzott tanulmányt készített az EU takarmányozási- és állattenyésztési ágazatáról, kiemelt hangsúlyt fektetve az alapvető jelentőséggel bíró takarmány‑adalékanyagokra. Az elemzés négy kulcsfontosságú kérdésre kereste a választ: mennyire koncentrált a globális piac ezeknek az anyagoknak a tekintetében; milyen mértékben függ az EU harmadik országoktól; vajon az európai termelési kapacitások képesek-e kielégíteni a belső keresletet; és végül, hogy a biztonságosabb forrásokból származó ellátás kiválthatja-e a legnagyobb geopolitikai kockázattal járó országokból származó importot.
A vitaminok és aminosavak jelentősége az állati takarmányokban
A takarmányipar küldetése mindig is az volt, hogy olyan teljes értékű takarmányt biztosítson az állatok számára, amely minden tápanyagigényüket kielégíti, biztosítva ezáltal egészségüket, jólétüket, jó termelési teljesítményüket és az alacsonyabb környezeti hatást. Ennek elérése érdekében a takarmánygyártók gabonaféléket, élelmiszeripari melléktermékeket, ásványi anyagokat és állati eredetű termékeket egyaránt felhasználnak a takarmánygyártás során. Ezekből a keverékekből azonban hiányozhatnak olyan alapvető tápanyagok, mint a vitaminok és az aminosavak, ezért szükségessé válhat a takarmánykiegészítők alkalmazása.
Az emberekhez hasonlóan a vitaminok kulcsfontosságú szerepet játszanak az állatok növekedésében, csontfejlődésében, energia-anyagcseréjében, idegrendszerének működésében, termékenységében és immunvédelmi rendszerében. Hiányuk súlyos problémákat okozhat, többek között vakságot, angolkórt, a csontok gyengeségét, növekedési visszamaradottságot, az immunrendszer csökkent működését és a termelékenység visszaesését. Mivel az állatok nem képesek minden, szervezetük számára szükséges vitamint saját maguk előállítani és a takarmányok önmagukban sem mindig biztosítanak elegendő mennyiséget azokból, a vitaminkiegészítés elengedhetetlen, az még az ökológiai gazdálkodásban és az akvakultúrában is engedélyezett. Vitamin kiegészítéssel ugyanis megelőzhető a különböző klinikai hiányállapotok kialakulása, a termeléskiesés és a betegségek gyakoribb előfordulása. Részleges kivételt ez alól csak a kérődzők jelentenek, mivel a bendőmikrobáknak köszönhetően ezen állatok bizonyos B-vitaminokat képesek előállítani.
Az aminosavak, a fehérjék „építőkövei” ugyanolyan fontosak. Néhány esszenciálisnak minősített aminosavat a takarmányon keresztül kell biztosítani, mert az állat nem képes azokat szintetizálni. Már egyetlen aminosav hiánya is korlátozza a fehérjeszintézist, ami kedvezőtlenül hat a növekedésre, a takarmányértékesítésre, valamint a hús-, a tej- vagy a tojástermelésre. Korábban ezt a teljes fehérjebevitel növelésével kompenzálták, ami azonban magasabb nitrogénkibocsátást eredményezett. Ma a nyersfehérje mennyiségét csökkentik, az esszenciális aminosavakat pedig célzottan pótolják, ami csökkenti a környezeti kibocsátásokat, a nitrát-, az ammónia- és a dinitrogén-oxid-szennyezést, valamint a fehérjében gazdag nyersanyagok, például a szója iránti keresletet. Európában ezzel a stratégiával évente körülbelül három millió tonna importált szójadara behozatala kerülhető el.
A vitaminok 80%-át Kínában állítják elő, míg mindössze csak 8%-át gyártják az EU-ban
Ezen kiegészítők nélkül az európai állattenyésztés nem lenne képes az állatok egészségét megőrizni, hatékonyan termelni, vagy betartani a környezetvédelmi előírásokat. A tanulmány eredményeinek elemzései azt mutatják, hogy a globális termelés néhány országra koncentrálódik: a vitaminok közel 80%-át Kínában állítják elő, ezzel szemben az EU-ban mindössze csak a 8%-át. Elmondható továbbá, hogy az EU egyáltalán nem termel bizonyos vitaminokat, például a B9-, C- és K3-vitamint, valamint a treonin aminosavat sem. Az unió a B9-vitamin tekintetében 100%-ban, a biotin (H-vitamin) tekintetében 96%-ban függ Kínától, és lizin-igényének csupán 6%-át termeli meg saját maga. Összességében Kína az EU által importált összes vitamin értékének 60-70%-át, az aminosavak importjának pedig 70-80%-át adja.
Elmondható, hogy nagyon kevés ország uralja a piacot: csak 10 ország gyárt vitaminokat (Kína, EU-27, Svájc, Egyesült Királyság, Dél-Korea, India, Törökország, USA, Vietnam, Uruguay) és 11 ország állít elő aminosavakat (Kína, EU-27, USA, Brazília, Indonézia, Malajzia, Japán, Dél-Korea, Szingapúr, Oroszország és Fehéroroszország), amelyek közül három ország geopolitikai kockázat szempontjából magas kockázatúnak tekinthető (Kína, Oroszország és Fehéroroszország). Ezen túlmenően Kína az egyetlen ország, amely minden vitamint gyárt, globális piaci részesedése 33% és 99% között mozog.
Európa esetében a függőség egyértelmű: az EU-27 a takarmányozási célra szánt vitaminok 35-100%-át importálja, amelynek 60-70%-a Kínából származik. Az EU-27 tekintetében a lizinellátás terén tapasztalható több mint 95%-os függőség a harmadik országoktól pedig az EU‑27 teljes importfüggőségét eredményezi az aminosavak tekintetében. Vannak tehát olyan fontos termékek, amelyek vonatkozásában az EU teljes mértékben külső ellátástól függ, míg más termékek, például a B3-, B12- és H-vitaminok esetében is meghaladja a 75%-ot a függőség mértéke.
A problémát nem csak az EU termelési kapacitásának hiánya, hanem annak alacsony versenyképessége is jelenti
A FEFAC „Az EU sebezhetősége az alapvető takarmány-adalékanyagok beszerzésében” című tanulmánya arra figyelmeztet, hogy ezen adatok akár alul is becsülhetik Európa valós függőségét. Egyes kémiai úton szintetizált vitaminok, például az A- és E-vitamin esetében úgynevezett „prekurzorokat”, azaz „előanyagokat” kell vásárolni, amelyek szintén csak néhány országból szerezhetőek be: mindez a becsültnél is koncentráltabb ellátási láncot eredményez. A vitaminok és aminosavak gyártása terén valódi autonómia csak akkor érhető el, ha az EU új termelőüzemek kiépítésébe fektet Európán belül. Az egyetlen kivétel a metionin, amelyet kémiai szintézissel állítanak elő, és amelynek gyártása több ország között oszlik meg, bár a kínai termelés növekedése az elkövetkező években veszélyeztetheti az európai versenyképességet.
A fő problémát nem csupán a termelési kapacitás hiánya jelenti, hanem mindenekelőtt az alacsony versenyképesség a harmadik országokkal – különösen Kínával – szemben, ahol jóval alacsonyabbak az energia‑ és nyersanyagköltségek. Ezen szakadék áthidalásához olyan intézkedésekre lenne szükség, amelyek lehetővé tennék az európai vállalatok számára, hogy egyenlő feltételekkel versenyezzenek.
A FEFAC aggasztónak tartja ezt a helyzetet, mivel mindez azt jelenti, hogy Európa a globális piactól függ. Ennek több oka is van: az európai vegyi- és fermentációs ipar rendkívül magas költségekkel működik – különösen az energia és a nyersanyagok tekintetében –, így nem képes felvenni a versenyt az Európán kívüli gyártókkal. Ennek következtében az elmúlt években alig történt beruházás a vitaminok és aminosavak unión belüli előállítása területén. Eközben e tápanyagok iránti globális kereslet folyamatosan növekszik, amit az egyre hatékonyabb termelési rendszerekre történő átállás és a szigorodó környezetvédelmi célok – például a nitrogénkibocsátás csökkentése – hajtanak. Ráadásul számos vitamin esetében mindössze két‑három termelő ország és nagyon kevés gyártó vállalat van világszerte, ez azt jelenti, hogy bármilyen üzemleállással járó esemény hatással lehet a globális ellátásra.
A kockázat valós: egy vitamin vagy aminosav hiánya veszélyeztetheti az állatok egészségét, csökkentheti teljesítményüket és szaporodási képességüket és hosszabb távon veszélyeztetheti az európai hús-, tej-, tojás- és haltermelést. Ellátási zavarok esetén az EU csak korlátozott belső készletekkel rendelkezik, ami nehézségekhez vezethet. Másképp fogalmazva: erős ipari stratégia nélkül az EU azt kockáztatja, hogy mind a fenntarthatóság, mind pedig az élelmiszer-szuverenitás tekintetében veszít a pozíciójából.
Forrás: NAK/Borovka Zsuzsa
