A gyepek terméshozamát alapvetően meghatározza az időjárás, azon belül főleg a csapadék mennyisége és eloszlása, valamint a növényzetet érő napsugárzás. Utóbbinak átlagosnál kevesebb csapadék esetén erőteljes, szignifikáns hatása van a termésmennyiségre. Az összefüggés negatív, tehát a nagyobb mennyiségű napsugárzásnak egy bizonyos mennyiségen túl terméscsökkentő hatása van. A domborzat szerepe ekkor válik meghatározóvá, hiszen a déli kitettségű lejtőket nagyobb mennyiségű sugárzás éri hosszabb időn keresztül. Jól megfigyelhető ennek hatása nemcsak a kisebb fűhozamban, hanem a növényzet összetételének átalakulásában is. Ijesztő példa erre a fenyérfű (Botriochloa/Andropogon ischemum) gyors és nagy léptékű terjedése a déli lejtőkön. Ez az állatok által nem legelt mediterrán fűféle kiszorítja a takarmányértékkel bíró növényeket a gyepekről.
Az időjárást a gazdálkodók rövid távon nem tudják befolyásolni (hosszú távon is csak az emberiség szintjén), ezért rendkívül fontos tisztában lenni azokkal a technológiai elemekkel, amelyek helyes, szakszerű alkalmazása segíti a gazdálkodókat a klímaváltozás gyepekre gyakorolt hatásainak mérséklésében.
A pázsitfűfélék termésmennyiségét két tényező határozza meg döntő mértékben: a víz és a tápanyag, azon belül főképpen a nitrogén. Fontos tudni, hogy a megfelelő hatás csak kellően zárt és eléggé füves növényállomány jelenlétében fog jelentkezni. Emiatt a gyepgazdálkodás első lépése mindig az legyen, hogy felmérjük a növényállomány állapotát. Ezt minőségi termésbecslésnek is tekinthetjük.
MINÉL ZÁRTABB, ANNÁL JOBB
A növényállomány felmérése során meg kell tudni, mennyire zárt a gyep (összes növényborítás százaléka). A legtöbb gyeptípusnál az a jó, ha ez legalább 90%, de 85% alatt már be kell avatkozni a javítás érdekében. Ha nincs természetvédelmi korlátozás, akkor nitrogén-műtrágyázással, öntözéssel (elárasztással) és/vagy a gyep felülvetésével kell javítani a talajfedettséget. Tudni kell azt is, mennyi takarmányértékkel bíró (az állatok számára ehető) pázsitfűféle van a területen. Nem a fajok száma a legfontosabb, hanem az általuk fedett terület nagysága (borítási százalék). Annak a gyepnek a minősége és hozama a legjobb, amelyben legalább 70%-os a pillangósvirágú és értékes pázsitfű együttes borítottsága. A pillangósok között azonban lehetnek értéktelen növények (takarmányozási szempontból, nem pedig természetvédelmi megközelítésből). A legelterjedtebb ilyen faj a tövises iglice (Ononis spinosa), mely szúrós, rendkívül szárazságtűrő félcserje.
A teljes cikket a MÁL augusztusi számában olvashatják
