Kitüntetések - Miniszteri elismerés kapott Dr. Tóth Tamás

Oktatói munkájáért és vezetői tevékenységéért díjazták dr. Tóth Tamást. 

1973-ban született Sárváron. Agrármérnöki diplomáját 1996-ban szerezte Mosonmagyaróváron, PhD-disszertációját pedig 2005-ben védte meg summa cum laude minősítéssel, Tejtermelő tehenek glükózellátásának javítása címmel. Szakmai pályafutását a Bábolna Takarmányipari Kft.-nél kezdte. 2005-ben munkába állt az egyetemen, előbb a Takarmányozástani, majd a Táplálkozástudományi Tanszék vezetője Mosonmagyaróváron, illetve Kaposváron. 2018-tól a Széchenyi István Egyetem Agrár- és Élelmiszeripari Kutatóközpontjának elnöke, majd központvezetője. 2023-tól az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar dékánja. Kutatásainak középpontjában az állatok táplálkozás-élettana, a melléktermék-hasznosítás, valamint az egészségvédő hatású élelmiszerek és takarmányok gyorsvizsgálati módszereinek (pl. NIRs, e-orr) fejlesztése áll. Több mint 20 hazai és nemzetközi pályázat szakmai vezetője vagy közreműködője volt, továbbá egy hazai és egy nemzetközi szabadalom fűződik a nevéhez. 

Kitüntetései között szerepel a Nyugat-magyarországi Egyetem kiváló dolgozója (2011) és az Albert Kázmér-díj (2017), idén pedig az agrárszakképzés terén végzett kiváló oktatói munkájáért, innovatív szemléletű vezetői tevékenységéért Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át.

Lapszám, melyben a cikk megjelent: 

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB