Juhászkampó - A tanulás folyamatos, és az is marad

A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség idén is Kaposváron, a KÁN Egyetemi Napok keretein belül adta át legrangosabb elismeréseit a kimagasló szakmai munkát végző, és az országos kiállításokon rendszeresen és aktívan részt vevő tenyésztőinek. A Sebők Mihály Juhtenyésztési díjat és az Év Tenyésztője címet, valamint az ezzel járó pecsétgyűrűt idén Kozmér László szajki tenyésztő vihette haza.  2023-ban a Szövetség a Schandl József tenyésztési díjat Holló Mátyás uszódi tenyésztőnek adományozta, aki hosszú idő óta a szakmában tevékenykedik, és ez idő alatt több fajtával is kiemelkedő teljesítményt ért el. A díjak apropóján beszélgettünk a két szakemberrel.

Lapszám, melyben a cikk megjelent: 

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB