Az elmúlt hónapokban jelentősen felgyorsult a globális értékláncok átrendeződése. Már egyáltalán nem magától értetődő, hogy a gyártásban Kína az egyetlen meghatározó szereplő.
A diverzifikációs kényszer miatt például Ázsiában Vietnám vagy Dél-Korea szerepe jelentősen javult, különösen, hogy az EU-nak ezekkel az országokkal szabadkereskedelmi megállapodása is van.
Az értékláncok átalakulása során azonban már a gazdasági szempontok mellett legalább ugyanakkora, ha nem hangsúlyosabb szerepet kapnak a politikai/kormányzati döntések. Németország például joggal mondhatja, hogy mivel a COVID óta jelentős állami támogatást nyújtott a vállalatainak (március 16-tól augusztus 10-ig közel 58 876 millió euró támogatást notifikált a Bizottságnál), azok a beruházásaik során mutassanak nagyobb megértést a nemzetgazdasági és foglalkoztatási kérdések iránt.
Amennyiben ezt a gondolatot maradéktalanul érvényesítik az uniós belső piacon is, akkor az EU átalakulásával kell számolni.
Az északi országok sokkal inkább fogják a saját foglalkoztatottságukat erősíteni és kevésbé fogják támogatni az egyes munkafolyamatok kiszervezését más országokba.
Az sem elképzelhetetlen, hogy a média, a közvélemény és emiatt a politika informálisan irányt mutasson arra, hogy mely országokhoz viszonyuljon egy befektető kritikusabban. Amennyiben a gazdasági konjunktúra véget ért, akkor a befektetések megszerzésének költsége megnő. Az újdonság, hogy egy befektetés megszerzéséhez most már nem csak Kína esetében kell majd jóban lenni a kormányzó erőkkel, hanem az uniós tagországokkal is.
Ezt a helyzetet felismerve a kínai külügyminiszter ötnapos európai útra indult azzal a céllal, hogy ösztönözze a gazdasági kapcsolatokat, elkerülje Európa gazdasági függetlenedését és segítse a Huawei európai piaci részesedésének megtartását. A megcélzott országok között Olaszország, Hollandia, Norvégia, Franciaország és Németország szerepelt.
Forrás: NAK
