Istráng - Élethosszig a magyar hidegvérűvel

Ács András 1932. június 12-én született Karcagon. Gyermekként korán elveszítette édesanyját, édesapja és apai nagyszülei nevelték fel gazdálkodó családban. Már fiatalon, az általános iskola elvégzése után szalma- és törekrakóként, valamint cséplőgép-etetőként dolgozott. Az ebből származó jövedelemből 17 évesen vásárolta meg az első magyar hidegvérű kancacsikóját. A nagykanizsai katonaévek után saját tanyájukon kezdett el gazdálkodni, mellette a szolnoki vízügyi igazgatóságnál dolgozott egészen nyugdíjazásáig. 1955-ben megnősült, felesége Deli Erzsébet volt. Házasságukból két gyermeke született: András és Erzsébet. Három unokája van: két lány, Zsuzsanna, Anikó és egy fiú, Zsolt. Fiatalabbik lányunokája, Anikó szinte vele nőtt fel, az állatok szeretetét a nagyapjától örökölte. Jelenlegi élettársa Laboncz Mária. Szakmai munkásságának színfoltja, hogy a Karácsony Sándor által rendezett és fényképezett Kunok hazája című ismeretterjesztő dokumentumfilmben saját tenyésztésű magyar hidegvérű lovaival szerepelt – hozzájárulva ezzel a nemzeti tudat gazdagításához, erősítéséhez. Ács Andrással, az egyik legszebb korú magyar hidegvérű lótenyésztővel beszélgettünk.

Lapszám, melyben a cikk megjelent: 

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB