A Honfoglalás előtti koroktól az 1700-1800-as évekig tömegesen solymásztak Magyarországon. Minden önmagára valamit adó nemesnek illett solymászni. A származási általános etikett része volt, a gazdagság, a hatalom, a méltóság, a tekintély jelképe. A solymász, a kutyapecér, a ló, a falka, vagy agarak tartása, mind élő attribútumai voltak a nemesembernek. A látványos fordulat a tűzfegyverek tökéletesedésével kezdődött, amely kicsit egybeesett a magyar történelem legnehezebb időszakával. A török időkben még virágzott a solymászat, Balassi korából rengeteg adat fellelhető. Érdekesség, hogy az erdélyi fejedelmek viszonylagosan függetlenséget tudtak biztosítani az országrésznek, ezért a török szultán fennhatóságát el kellett ismerni. Az évi adónemek között külön sólyomadó szerepelt, falkonáguim néven. Ez is mutatja fontosságát.
