Vezércikk - Éljenek a magyar állattenyésztők!

Május 2-án, 3-án és 4-én a magyar állattenyésztés fővárosa Hódmezővásárhely volt. Ezúttal az időjárásra sem lehetett panaszunk. Most már jöhet az aranyat érő májusi áztató eső mindenhova! 

Az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, vagy ahogyan mi hívjuk, az Állattenyésztési Kiállítás, már jó ideje túlszárnyalta az egykor legszínvonalasabb rendezvénynek tartott OMÉK-ot. 

Mindig izgalommal teli várakozással jövünk gyönyörködni a szebbnél szebb állatokban, találkozni a tenyésztő kollégákkal, gazdákkal, akik az év minden egyes napján gondoskodnak nemcsak jószágaikról, de munkájukkal is hozzájárulnak, hogy egészséges, finom állati eredetű táplálék kerüljön az emberek asztalára. 

A magyar állattenyésztőknek ez a kiállítás jelenti a legnagyobb ünnepet, akik idén is színvonalasan felkészített állatokkal mutatkoztak be. Szeretném néhány számmal érzékeltetni a kiállítás 
a nagyságát.

Tejelőmarhából 4 fajta 124, húsmarhából 10 fajta 137 egyedét mutatta be 12 tenyésztőszervezet közreműködésével 94 kiállító. A magyar lótenyésztőket 52 kiállító képviselte 140 lóval, amelyek 6 fajtához és ugyancsak 6 tenyésztőszervezethez tartoznak. Közel száz sertést mutatott be 15 tenyésztő, továbbá 34 juhász 290 juhot és 15 kecskét. Összesen 32 – köztük 3 francia – bíró értékelte a felvezetett állatokat. Ezekben a számokban nincsenek benne a baromfik, nyulak, galambok és halak, amelyek tovább színesítették a kiállítást.

Nehéz úgy beleállni a felkészülésbe, hogy közben napról napra küzdeni kell a fennmaradásért, amikor nemcsak az aranyat érő májusi esőt várjuk, hanem azokat a támogatásokat is, amik segítségével elkezdhetjük vagy folytathatjuk azokat a fejlesztéseket, amikkel esélyünk lesz a megmaradásra. 

A takarmányok árára nem lehet panaszunk, ám ettől még nem érezzük magunkat biztonságban. Manapság legjobban nem is az eső vagy a támogatás hiányzik, hanem a kiszámíthatóság. Az összefogásnak és egymás segítésének ilyen körülmények között fokozott jelentősége van.

Az állattenyésztés a legnehezebb, de számunkra legszebb ágazata a mezőgazdaságnak. Azok a tenyésztők, akik fáradtságot nem kímélve eljutottak oda, hogy Vásárhelyen bemutathatják állataikat, nemcsak a legjobbak, de a legelszántabbak is köztünk. 

A kiállításon fokozottan igaz, hogy „nem elég jónak lenni, de jónak is kell látszani”. Soha nem volt egyszerű átlag feletti tenyészállatot tenyészteni, és ennél még nehezebb évről évre a legjobbak között lenni. 

Gratulálok a tenyésztőknek, akik méltán lehetnek büszkék azokra a díjakra, amiket megkaptak, és amiről részletesen beszámolunk e lap hasábjain. Büszkék vagyunk valamennyi kiállítóra, akiknek az állatait megcsodálhattuk, és arra buzdítom őket, folytassák az elkötelezett munkájukat! Mert ha ez így lesz, akkor kiváló alapokra építkezhet a jövő magyar állattenyésztése!

Dr. Wagenhoffer Zsombor

Lapszám, melyben a cikk megjelent: 

Időjárás

Budapest

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB