Vezércikk - A tét az életben maradás

Tavaly év végén pont került egy elég hosszú vita végére: eldőlt, amit régóta reméltünk, hogy az új KAP 2023-as bevezetéséig átmeneti évek lesznek, amikor a már megszokott támogatási jogcímeket a bejáratott rendszeren keresztül tudják a gazdák igénybe venni. 

Jó hír, hogy idén és jövőre a közvetlen termelői jövedelemtámogatások szerkezete nem változik, maradnak a nemzeti támogatások, és jelentős vissza nem térítendő beruházási lehetőségek nyílnak meg. 

Az új KAP elindításáig még összesen 1570 milliárd forint értékben lehet kiírni fejlesztési pályázatokat. Azoknak, akik tavaly vagy idén telepkorszerűsítési pályázatot adtak be, illetve adnak majd be áprilisban, nagyon jó esélyei vannak a nyerésre, ugyanis jelentősen bővülhet a rendelkezésre álló forráskeret.

Szükség is lesz minden fillér támogatásra, és annak lehető leggyorsabb kifizetésére az életben maradáshoz idén, mert ilyen hatalmasra már régen nyílt az árolló. Ha a jelenlegi piaci helyzetet, a takarmányok áremelkedését, a forint közel 10 százalékos gyengülése miatt megdrágult import alapanyagokat szembeállítjuk a felvásárlási árakkal, akkor mindezek veszteségessé teszik a gazdálkodást.  

Az önköltség 10-15 százalékkal emelkedett januárban az egy évvel ezelőttihez képest valamennyi ágazatban, miközben a felvásárlási árak a sertés esetén 30, vágómarha esetén 10 százalékkal csökkentek. A nyers tej hazai átlagára ugyan néhány forintot emelkedett a tavaly év elejihez képest, de így is 15 százalékkal marad el az uniós átlagtól. A bárány­árak tavaly nyár óta szerencsére jól alakulnak, jó lenne, ha húsvétra is kitartana ez az árszint. 

A hízósertés- és malacárak katasztrofális szinten vannak jelenleg, azonban a németektől, franciáktól és Kínából olyan hírek jönnek, amelyek minden bizonnyal emelni fogják a felvásárlási árakat. A németeknél kezd érződni már a kevesebb malacbeállítás, a termelés visszafogása, a franciák pedig úgy néz ki, meg tudnak állapodni regionalizációban a kínaiakkal – ami eddig senkinek nem sikerült. Kínában az illegális ASP elleni vakcinák használata miatt az ottani sertésállományok egy részét megtámadta az oltóanyagból elszabadult módosított vírus, amely a PRRS-hez hasonló, egyelőre nem gyógyítható, súlyos tüneteket okoz. A kínai sertésállomány gyors felfutása tehát újabb akadályba ütközik, ami jótékony hatással lesz végső soron a magyar árakra is. 

Érdekesen alakul a hazai tej- és húshasznú szarvasmarhák, illetve a tehenek, üszők száma és egymáshoz viszonyított aránya. Az ENAR szerint 2021 február elején közel egymillió szarvasmarha volt az országban (993 ezer), ennek közel fele (48,5%) 2 évnél idősebb, míg 22 százaléka 7 és 24 hónapos nőivarú egyed. A húshasznú tehenek száma 170 ezer körüli, a magyartarka fajtakóddal rendelkezőké 100 ezer, a tejhasznúaké 215 ezer. A húshasznú magyartarkákkal együtt már több a hús-, mint a tejhasznú tehenek száma Magyarországon, amennyiben a fejt kettőshasznú magyartarkákat különvesszük. Az egy tehénre jutó tejtermelésben a hazai holstein-fríz állomány 2018-ban elhagyta a 10 ezer literes szintet, és a fejlődés nem áll meg! Napjainkban 30 százalékkal kevesebb holstein-fríz tehénnel tudunk ugyanannyi tejet megtermelni, mint 20 évvel ezelőtt!  

A piacok és a körülmények gyorsan változnak, nem tehetünk mást, mint alkalmazkodunk a helyzethez. Az alkalmazkodás sikerében nagy szerepe lesz annak, hogy milyen gyorsan jutnak a gazdák idén a támogatásokhoz. Bízom benne, nem ezen fog múlni a túlélésük! 

Dr. Wagenhoffer Zsombor

Lapszám, melyben a cikk megjelent: 

Időjárás

Budapest

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB