Gyermekkoromra, az 1940-es évekre nosztalgiával emlékszem vissza, amikor a parasztgazdaságokban a kora őszi mezőn virított az aranysárga takarmánytök, és szüleim szorgoskodtak a répaföldeken. Ezek a növények – a szilázsok és szénázsok elterjedése előtt – a téli takarményozásban fontos takarmányai voltak a szarvasmarháknak a széna és a szalma mellett. A lédús takarmányok eltérő mértékben, de valamennyi állatfajjal etethetők voltak. Napjainkban a takarmánytök, a takarmányrépa és társaik a tömegtakarmányok között ritka összetevőnek számítanak. Gyökér-gumós, kobakos és keresztes virágú növények sorolhatók ebbe a csoportba. A köztermesztésből való kiszorulásukat és esetleg jövőjüket akkor érthetjük meg, ha ismerjük takarmányozási értéküket és termesztésüket. Ezért tekintsük át a hazai legfontosabb lédús takarmányokat!
