
Kiemelkedően sikeres év volt 2016 az uniós fejlesztések tekintetében: minden eddiginél több támogatást sikerült kifizetni a pályázók számára - jelent meg év elején, a Miniszterelnökség honlapján. A decemberi adatok szerint mintegy 1962 milliárd forint európai uniós támogatást fizettek ki. Tény, hogy decemberben annyi új uniós pályázatot hirdetett meg a kormány, mint előtte júliustól novemberig, összesen 950 milliárd forint keretösszeggel. Így a 7 évre járó teljes forrás háromnegyedére kiírták a pályázatokat, és a keret közel felére már ki is hirdették a nyerteseket. Úgy tűnik, tartható lesz a kormány azon ígérete, hogy legkésőbb 2017. június végéig az összes EU-pályázatot kiírják.










































