A hajdani pásztor-juhász őseimhez hasonlóan, most gondolatban én is a „pásztortüzem” mellé kuporodok – egy fényt, egy melegséget nyújtó megemlékezésre –, a bennem kavargó élményekből fájó emléket állítok édesapámnak.
Tóth Gábornak, aki rövid és küzdelmes betegsége után, idén március 13-án hagyott itt örökre bennünket, s akit az ősi állattartásban, a juhtenyésztésben végzett fáradhatatlan munkája miatt országosan is elismert juhászemberként.
„Valahol pásztortüzek gyúlnak,
És a lángok az égbe nyúlnak,
A feledés homálya lassan elmossa a múltat!
De míg a mesék igazsága
Száll szájról szájra,
Addig van remény, hogy megmarad
a magyarnak hazája.”
Lapszám, melyben a cikk megjelent:
