
Európa-szerte sok állattartó és -tenyésztő foglalkozik azzal a gondolattal, hogy felhagy tevékenységével – legalábbis ezt mutatja a holland és a német példa. Hollandiában már élesben fut az ezzel kapcsolatos kormányzati támogatási program, míg Németországban egyelőre csak a gazdák véleményét mérték fel.
A Mark Rutte kormányfő vezette holland koalíciós kormány január közepén ugyan bejelentette lemondását a családtámogatási botrány miatt, így a 2021. március 17-i választásokig csak ügyvezető kormánya van az országnak, az állattartással felhagyó gazdákat érintő intézkedéseket még 2020 februárjában fogadták el, és nagyrészt idén valósítják meg.