
Az antimikrobiális rezisztencia (AMR) globális, az emberi és állati egészséget egyaránt veszélyeztető, a WHO által a TOP 3-ba sorolt egészségügyi kockázat, melyet elsősorban az antibiotikumok felelőtlen, szakmaiatlan alkalmazása okoz.
A rezisztens kórokozók évente csaknem 5 millió ember halálát okozzák világszerte. A mezőgazdaságban alkalmazott antibiotikumok következtében kialakuló ellenálló baktériumtörzsek, rezisztenciagének közvetlenül – zoonózisos fertőzési útvonalon – vagy közvetetten – pl. szennyvíz, trágya, illetve talaj révén – is bekerülhetnek az emberi szervezetbe. Az állattartással foglalkozó személyek számos tanulmány alapján jelentős eséllyel fertőződhetnek rezisztens baktériumokkal. A monitoring vizsgálatok eredményei alapján az egészséges állatok húsa is tartalmazhat multirezisztens törzseket, melyek az élelmiszerláncba bekerülve további kockázatot jelentenek. Mindezekre tekintettel az antimikrobiális szereket az állattartásban fokozott odafigyeléssel kell alkalmazni annak érdekében, hogy a betegségek gyógyítására minél tovább rendelkezésre álljanak a megfelelő készítmények, mind az állat-, mind a közegészségügyben.









































