Hídlás - Sertéstenyésztési szakmai napok I. rész

A Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesülete, a sertéságazat helyzetét javító stratégiai intézkedésekről szóló Kormányhatározat végrehajtására a Földművelésügyi Minisztériummal kötött támogatási megállapodásban vállaltak szerint, 2017-ben tovább folytatja a hazai sertéstenyésztők szakmai továbbképzését. A három részből álló rendezvénysorozat, ebben az évben is két helyszínen, a dunántúli szakemberek részére Kaposváron, az alföldiek részére pedig Gyomaendrődön kerül megrendezésre. Az előadások ez évben is a tenyésztőket érintő legaktuálisabb kérdésekkel foglalkoznak, melyek közül az első szakmai rendezvény címe: „Sertéstenyésztés gazdász és közgazdász szemmel”. A szakmai napok részletes beszámolójával aktuális lapunk hasábjain ismerkedhetnek meg.
 

Lapszám, melyben a cikk megjelent: 

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB