
Egy-egy fajta sikere két fontos pilléren nyugszik. A egyik a „piacosság”, vagyis az a kedveltség, amely eladhatóvá teszi az adott fajtát. Ennek eléréséhez elhivatott tenyésztők kemény, áldozatos munkája szükséges, amelynek következményeként hosszú évek alatt egyre jobb tenyésztési és teljesítménybeli eredmények születnek. Emellett a világban látható, a kereslet igényeihez illeszkedő trend (fogyasztás, feldolgozás) önmagában is óriási reklámot képes teremteni egy-egy fajtának. A közkedveltség másik pillére maga a direkt marketing, mely a fajták egyedeivel dolgozó gazdák, feldolgozók, kereskedők reklámtevékenységéből, illetve a fajta tenyésztésszervezését ellátó szakmai szervezet propaganda-munkájából áll. A Limousin és Blonde d’Aquitaine Tenyésztők Egyesülete ezen a téren az egyik legfontosabb munkát végzi évről évre – azzal, hogy torzítás nélkül, reális képet ad ezen fajták hazai tenyésztéséről (cikkek, híradók, online műsorok).