
Budapesten született 1955-ben. Kaposváron, illetve a TF-en Monspart Gábor és Ádám Zoltán tanítványaként előbb sportlótenyésztő, lovasedző, majd az Állattenyésztési Főiskolán állattenyésztő diplomát szerzett 1979-ben. Középiskolásként a galoppon volt munkalovas, részben ezért is az első lovas munkahelye a Magyar Lóverseny Vállalatnál volt, két és fél évig istállócsoport-vezetőként dolgozott. Sikeres pályázat után a Pécsi Állami Gazdaságban idegenforgalmi és lovaságazat-vezető volt, majd rövid ideig a magánszektorban folytatta. 1984-ben Bábolnán az Arab Ménesben művezetőként dolgozott, de a hely akkori hangulata felmondásra késztette, Nagycenken folytatta lótenyésztési felügyelőként. A Magyarországi Arablótenyésztők Egyesületének alapító titkára majd elnöke. Gróf Széchenyi István-emlékérmes, 2021-ben Konkoly-Thege Sándor-díjban, 2024 augusztusában Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült. Nős, két leány unokája távolabbról szereti a lovakat.










































