Arcél - Bartók László

1950-ben született Egerben. A Debreceni Agrár­tudományi Egyetemen 1976-ban agrármérnöki diplomát szerzett. Még abban az évben az Állattenyésztési Kutatóintézet Lótenyésztési Osztályán kezdett dolgozni Herceghalomban. 1979-ben került Hortobágyra a Mátai Méneshez ménesvezető-helyettesnek. 1983-ban a Kiskunsági Állami Gazdaság állattenyésztési kerület­igazgatója, 1984-től az andornaktályai Egervölgye Termelőszövetkezet főállattenyésztője. 1987-től az Országos Lótenyésztési Felügyelőség parádfürdői méntelepének vezetője, annak 2006-ban történt bezárásáig. Azóta családi gazdaságában dolgozik. A Nonius Lótenyésztő Egyesület alapító tagja, 2000-ig a tenyésztői bizottság, napjainkig pedig a bíráló bizottság tagja. A Furioso North-Star Lótenyésztő Egyesület alapító tagja, 20 éven át volt a tenyésztői bizottság elnöke. Évtizedek óta tenyészti ezt a fajtát, számos törzsmén, illetve a Bükki Nemzeti Park állománya is tenyészetéből került ki. A tenyészállat-kiállítások, fajtabemutatók, mén- és kancaszemlék elismert és népszerű szakkommentátora. A legmagasabb lovas kitüntetés, a Széchenyi-emlékérem birtokosa. A MÁSZ 30 jubileumi ülésen megkapta a MÁSZ leg­nagyobb kitüntetését, a Magyar Állattenyésztésért emlékérmet.

Lapszám, melyben a cikk megjelent: 

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB