A klímaváltozás hatására Magyarországon is egyre gyakoribbá válnak a szélsőséges időjárási események, köztük a csapadék mennyiségének és eloszlásának kiszámíthatatlansága. Egyre jellemzőbbek a hosszú aszályperiódusok és a rövid, intenzív záporok, amelyek komoly kihívást jelentenek a gyepeken történő megfelelő gazdálkodás szempontjából. Mindinkább felértékelődik a tarlólegeltetések és a szántóterületeken megtermelt szálastakarmányok szerepe, és ezzel párhuzamosan az állandó gyepeket is fel kell készítenünk a változékony, aszályokkal terhelt időjárási viszonyokra.
Mik az utóbbi évek tapasztalatai az időjárással és a gyeppel kapcsolatban? A tartós aszályok miatt – amelyek napjainkban sajnos bármelyik évszakban előfordulhatnak – csökken a gyepek hozama. Az egyre gyakoribbá váló őszi csapadékcsúcs, már nem hasznosul olyan mértékben, mint a tél végi–tavaszi. Emellett úgy tűnik, hogy Magyarország nagy részén egyre inkább egy tavaszi és egy őszi legeltetési időablak kezd kialakulni, ami eltér az eddig megszokott gyakorlattól, így az ország egyes területein eltérő a legeltetési idény optimális megtervezése. A Dunántúl csapadékosabb nyugati részeitől keletre egyre gyakrabban előforduló jelenség, a pázsitfüvek nyári dormancia-időszaka, amely a télihez hasonló (a jelenséggel foglalkozó kutatások száma és jelentősége folyamatosan növekszik). Ebben az időszakban az állatokat be kell hajtani, és csak akkor lehet újra kihajtani, amikor a gyep teljesen regenerálódott, vagyis elérte a megfelelő legelési magasságot. Ez idő alatt bár az állatot szénán kell tartani – ami jelentős többletköltséghez vezethet –, de elkerülhető vele az első esőzésekkor képződő sarjú túl korai legeltetése, amely egyenes úton vezet a túllegeltetéshez és a gyep károsodásához.
A védekezés alapja az, hogy igyekezzünk minél jobban megteremteni a gyepnövények életfeltételeit, így a megfelelő mezo- és mikroklímát, valamint a kedvező talajállapotot. Ezt úgy érhetjük el, hogy a pázsitfüvek számára megfelelőbb, hűvösebb és párásabb klímát, valamint jobb vízbefogadó és víztartó képességű talajt alakítunk ki. A cél az, hogy a gyepnövényzet az év minél nagyobb részében aktív fiziológiai állapotban maradhasson. Nézzük meg röviden, mit tehetünk ennek érdekében!
A nyári aszályos időszak után, amikor végre csapadékot kap a gyep, hajtsuk le állatainkat a legelőről, hogy a fű újra tudjon sarjadni, máskülönben hamar túllegeltetett lesz.
- Mezővédő erdősávok, fasorok és -csoportok a jobb mezoklímáért
Az elsősorban őshonos fajokkal létesített fasorok – még inkább erdősávok –, a hagyásfák, facsoportok, vagy ezek hiányában árnyékolók kihelyezése kulcsfontosságú az állatállomány hőstresszének csökkentésében. Ennek következtében a termelési mutatók lényegesen javulhatnak, emellett a gyepnövények is meghálálják. Termésnövelő hatásuk a mezoklíma javításán keresztül érvényesül. A fák közelében lévő gyepállomány lassabban ég ki, mint a fátlan területeken, különösen megfelelő térállású fáslegelők, erdősávok és fasorok környezetében. Ezek telepítése azonban több nehézségbe is ütközik napjainkban. Az ország szinte teljes területén jelentős problémát jelent a vadrágás, melynek a fiatal csemeték fokozott abban ki vannak téve. Emellett a tartós aszályokra is sokkal érzékenyebbek, mint a kifejlett egyedek, amíg a gyökérzetük nem hatolt kellő mélységbe.
A CSERJE NEM FA!
A cserjeborítást és annak változását mindenképpen figyelemmel kell kísérni a legelőkön. Néhány egyed nem okoz problémát, sőt a táji szintű biodiverzitást is növeli. Ugyanakkor tudni kell, hogy a cserjék nemcsak a felszínen, hanem a talajban is versenytársai a gyepfajoknak, sőt a mélyebb talajrétegekből is felvehetik a nedvességet és a tápanyagokat. Túlzott felszaporodásukat ezért meg kell akadályozni. Térnyerésüket egyébként a klímaváltozás és az aszályok sorozata is segíti.
Nagyon fontos, hogy a termőhelynek megfelelő fafajt válasszunk.
Ha többet szeretne megtudni a helyes gyepgazdálkodásról, keresse a teljes cikket a Magyar Állattenyésztpk Lapjának januári számában
