Az „Európai Állattenyésztés Hangja” elnevezésű csoport újabb videóinterjút tett közzé, melyben Andrea Bertaglio kampánymenedzser Dr. Isabel Casasússzal, az Aragóniai Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kutató és Technológiai Központ Állattudományi Osztályának a kutatójával az állattenyésztés fenntarthatósági, társadalmi és környezeti szerepéről beszélgetett.
Andrea Bertaglio a „European Livestock Voice” (ELV), azaz az „Európai Állattenyésztés Hangja” elnevezésű csoport kampánymenedzsere az Európai Állattudományi Szövetséggel (EAAP) együttműködésben elindított videóinterjú-sorozat ezen epizódjában Dr. Isabel Casasússzal, elismert spanyol állattudományi kutatóval beszélgetett. Dr. Casasús az Aragóniai Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kutató és Technológiai Központban dolgozik húsmarhaágazati szakértőként, aki 2024-ig az EAAP elnöke volt, jelenleg pedig az Animal Task Force (ATF) alelnöke. Az ATF egy olyan köz- és magánszféra közötti partnerség, egy olyan európai hálózat, amelynek célja az európai állattenyésztési ágazat versenyképességének és fenntarthatóságának előmozdítása.
Kutatói munkáján túl Casasús a tudományos ismeretterjesztés elkötelezett támogatója és szorosan együttműködik egyetemekkel, gazdálkodókkal és szakemberekkel annak érdekében, hogy az állattenyésztéssel kapcsolatos ismeretek szélesebb körben hozzáférhetővé és könnyebben érthetővé váljanak. Az egyik központi kérdés, amellyel foglalkozik – és amelyet a nyilvános vitákban, a közbeszédben gyakran félreértelmeznek – a következő: Milyen valós környezeti hatása van az állattenyésztésnek?
Casasús szerint az állattenyésztés nemcsak az élelmiszer-előállítás szempontjából kulcsfontosságú, hanem számos egyéb szolgáltatást is nyújt, többek között hozzájárul az ökoszisztémák kezeléséhez és a vidéki térségekben a megélhetés fenntartásához. Megfelelő irányítás mellett az állattenyésztés hozzájárul a biodiverzitás fenntartásához, javítja a talaj termékenységét és elősegíti a vidéki térségek fenntarthatóságát. A probléma nem maga az állattenyésztés, hangsúlyozza a szakértő, hanem az, hogy hogyan működtetjük, irányítjuk az egyes állattenyésztési rendszereket.
Kiemeli a rendszerszintű megközelítés fontosságát: nem arról van szó, hogy „együnk-e húst vagy sem”, hanem arról, hogy milyen termelési gyakorlatokat alkalmazunk, milyen hatásokkal jár a termelés és milyen környezeti viszonyokban történik az. Egy olyan világban, amely egyre inkább kitett az éghajlati stresszhatásoknak és amelyet folyamatos konfliktusok jellemeznek, a helyi és ellenálló élelmiszer-rendszerek stratégiai jelentőséggel bírnak. Az állattenyésztés társadalmi szempontból is kiemelt szerepet játszik, különösen a vidéki térségekben, ahol támogatja a közösségeket, jövedelmet teremt, elősegíti a mentális jóllét megtartását, valamint fontos részét képezi a mezőgazdasági életnek és a vidéki kultúrának.
Casasús emellett megkérdőjelezi az intenzív és extenzív rendszerek közötti leegyszerűsítő különbségtétel létjogosultságát is. Európában a termelési modellek sokfélék és gyakran kiegészítik egymást. Számos rendszer ötvözi a legelőre alapozott kezdeti felnevelési módszert a későbbi, intenzívebb hizlalási fázisokkal. Nem a címkézés számít, hanem az állatok jóléte, a környezeti hatás és az élelmiszerminőség szempontjából elért eredmények.
A vita egyik kulcsfontosságú témája a körforgásosság. Az intenzívebb állattenyésztési rendszerekben az állatállományok képesek az agrár- és élelmiszeripari rendszerekben keletkező melléktermékeket értékes élelmiszerré átalakítani, csökkentve a hulladék mennyiségét, miközben a trágyán keresztül visszajuttatják a tápanyagokat a talajba, ezáltal támogatva a növénytermesztés és az állattenyésztés integrációját.
Ez a modell különösen fontos azokon a területeken, ahol korlátozott a rendelkezésre álló művelhető földterület nagysága, például Dél-Európa egyes részein.
Működhetnek-e ezek a vegyes modellek más térségekben is? Casasús úgy véli nincs univerzális megoldás. Európa sokszínűsége – amely megmutatkozik a földrajzi adottságokban, az éghajlatban, a kultúrákban és a fajtákban egyaránt –, valójában erősséget jelent, ezért a helyi rendszereket értékelni kell és azokat az adott helyi körülményekhez szükséges igazítani. Az elnéptelenedett területeken, különösen Spanyolországban, az állattenyésztés gyakran az utolsó pillére a gazdasági és környezeti stabilitásnak, mely fenntartja a tájat, a biológiai sokféleséget és a hagyományos ökoszisztémákat.
Felhívja a figyelmet a szakértő továbbá a „hasznos földfelhagyás” mítoszára is: a növényi alapú étrendek esetén az élelmiszerek előállításához szintén földterületekre van szükség, és a legelő állatok hiányában nőhet a talajerózió, a talaj termékenység és a biodiverzitás csökkenésének kockázata, valamint fokozódhat a bozót- és erdőtüzek veszélye. A legeltetés hozzájárul a nyílt tájak fenntartásához, támogatja a vadvilágot és lezárja a tápanyagciklusokat. Az állattenyésztés megszüntetése ezért nem feltétlenül vezetne környezeti állapot javulásához, sőt számos térségben éppen az ellenkező hatást válthatná ki.
Casasús egy kulcsfontosságú megállapítással zárja gondolatait az interjú végén: az állatjólét a fenntartható állattenyésztés alapja. Minden termelési rendszer fejleszthető, azonban az állattenyésztés teljes felszámolása nemcsak a tápláló élelmiszerek elvesztésének, hanem jelentős ökológiai, kulturális és társadalmi értékvesztésnek a kockázatával is járna. A valódi kihívást tehát nem az állattenyésztés felszámolása jelentené, hanem az, hogy hogyan tudunk jobban és okosabban gazdálkodni, illetve hatékonyabb és fenntarthatóbb állattartási rendszereket kialakítani.
Dr. Isabel Casasússzal készült videóinterjút, magyar nyelvű felirattal ITT érhetik el.
Forrás: NAK / Borovka Zsuzsa
