Az állattenyésztési élelmiszerláncban tevékenykedő, hasonló gondolkodású uniós partnerekből álló „Európai Állattenyésztés Hangja” elnevezésű csoport újabb kommunikációs anyagában az Európai Bizottság Fehérje Cselekvési Tervének állattenyésztési vonatkozásait mutatja be.
A cikk rávilágít arra, hogy az európai növényi fehérjetermelés növelése nem csupán az emberi fogyasztást szolgálja, hanem kulcsfontosságú szerepet játszik az állati takarmányozás fehérjeellátásának biztosításában, az importfüggőség mérséklésében és az európai agrár-élelmiszeripari rendszer ellenálló képességének erősítésében.
Az Európai Bizottság Fehérje Cselekvési Terve az EU-n belüli fehérjetermelés növelését és az importfüggőség csökkentését tűzte ki célul. A kihívás azonban nem csupán az állati fehérje növényi fehérjével való helyettesítésében rejlik, hanem egy olyan integráltabb, ellenállóbb rendszer kiépítésében is, amely kevésbé támaszkodik a külső forrásokból származó ellátásra.
Amikor Európában a növényi fehérjetermelés növeléséről esik szó a figyelem természetes módon arra irányul, hogy több hüvelyes növény kerüljön a tányérunkra és az állati eredetű fehérjék szerepe csökkenjen. Az Európai Bizottság által 2026. július 7-én elfogadott Fehérje Cselekvési Terv (Protein Action Plan) azonban tágabb megközelítést alkalmaz: célja az európai fehérjerendszer ellenálló képességének, stratégiai autonómiájának és fenntarthatóságának erősítése, úgy, hogy mindeközben csökkenjen az importtól való függőség.
Az adatok jól mutatják, miért képezi szerves részét az állati takarmányozás ennek a stratégiának. Az EU körülbelül 67 millió tonna növényi fehérjét termel, miközben a takarmányozási, élelmiszeripari és ipari célú felhasználás összesen körülbelül 80 millió tonnát tesz ki. Az állattenyésztési ágazat évente körülbelül 74 millió tonna fehérjét használ fel. Ezzel szemben az EU-ban termelt és felhasznált gabonafélékből, olajos magvakból és hüvelyesekből származó nyersfehérje mintegy 70%-a állati takarmányként kerül felhasználásra. A kérdés tehát nem csupán az, hogy mennyi növényi fehérjét képes Európa előállítani, hanem az is, hogy miként lehet azt az agrár-élelmiszeripari rendszeren belül azt hatékonyan hasznosítani és körforgásban tartani, úgy, hogy közben ez a folyamat ne gyengítsen egy olyan kulcsfontosságú ágazatot, mint az állattenyésztés.
A takarmányozásban felhasznált fehérje
2025-ben az olajos magvakból és fehérjenövényekből származó, állati takarmányozásra felhasznált fehérjék mindössze körülbelül 25,8%-át állították elő az EU-ban. A Fehérje Cselekvési Terv célja, hogy ezt az arányt 2035-re 35%-ra emelje. Az adat rávilágít az európai állattenyésztés egyik legfőbb sebezhetőségére: az állati takarmányozáshoz szükséges fehérje jelentős része továbbra is az EU-n kívüli termeléstől függ.
A szója a legszemléletesebb példa erre. 2024-2025-ben az EU mintegy 13,4 millió tonna nyersfehérjét importált szójabab és szójaliszt formájában, főként Brazíliából, Argentínából és az Egyesült Államokból. A globális termelés is rendkívül koncentrált: hat ország adja a globális termelés mintegy 90%-át. Az európai állattenyésztés számára ezért nem csupán a rendelkezésre álló fehérje mennyisége jelent problémát, hanem az ellátási források biztonsága és diverzifikáltsága is.
A cél nem az, hogy a szóját egyetlen növénnyel helyettesítsük, hanem hogy a rendelkezésre álló fehérjeforrások körét bővítsük: a borsó, a takarmánybab, a csillagfürt, a szója, a lucerna, valamint más hüvelyesek és olajos növények a helyi adottságoktól függően eltérő mértékben, de hozzájárulhatnak az állati takarmányozás fehérjebázisához. Az Európai Unió tömegtakarmányokból már jelenleg is nagyrészt önellátó, míg a magas fehérjetartalmú takarmány-alapanyagok esetében nagyobb az importfüggőség. Az európai termelés növelése ezért azt is jelenti, hogy a gazdálkodók több lehetőséghez jutnak a diverzifikált ellátási láncokból történő beszerzésre, csökkentve ezáltal a globális piacok sokkhatásaival szembeni kitettségüket. Ez nem azt jelenti, hogy mindent Európának kellene előállítania vagy be kellene szüntetnie az importot, hanem azt, hogy el kell kerülni a túlzott függőséget néhány növénytől és néhány országtól egy olyan alapvető fontosságú területen, mint az állati takarmányellátás.
Amikor a növénytermesztés és az állattenyésztés találkozik
A kérdés nem pusztán az, hogyan lehet több növényi fehérjét előállítani, hanem az is, hogy hogyan lehet azt ugyanazon mezőgazdasági rendszeren belül hatékonyan hasznosítani. Az olajnövények, az olajos magvak erre jó példát szolgáltatnak: feldolgozásuk során élelmiszeripari vagy egyéb célra felhasználható olajok keletkeznek, ugyanakkor fehérjében gazdag darák és pogácsák is, amelyek állati takarmányként hasznosíthatók. Vagyis ugyanazon növény különböző részei több értékláncot, köztük az állattenyésztést is támogathatják.
Ugyanez az elv érvényesül a mezőgazdaság és az élelmiszeripar számos más mellék- és társterméke esetében is, amelyek így takarmány-összetevőkké válhatnak. Ez a folyamat a szántóföldeken is érvényesülhet: a hüvelyesek beilleszthetők a vetésforgóba, hozzájárulnak a talaj termékenységének fenntartásához és fehérjeforrást biztosítanak, míg a rétek és legelők a kérődzők takarmányozását szolgálják. Itt az állattenyésztés szerepe túlmutat a takarmány egyszerű felhasználásán: a kérődzők képesek az ember számára közvetlenül nem emészthető vagy emberi fogyasztásra közvetlenül nem alkalmas biomasszát, például a füvet és a rostos takarmányokat humán táplálkozás szempontból értékes élelmiszerekké, például tejjé és hússá alakítani. Bizonyos körülmények között az állattenyésztés így olyan erőforrásokat is képes hasznosítani, amelyek egyébként élelmiszerként csak korlátozott értéket képviselnének.
Ebben az összefüggésben az EU fehérjestratégiája tágabb értelmet nyer. A belső termelés megerősítése nem csupán egy adott növény termelésének növelését jelenti, hanem olyan értékláncok kialakítását is, amelyek jobban hasznosítják a termelés különböző elemeit és szorosabban kapcsolják össze a növénytermesztést, a feldolgozást és az állattenyésztést. A kérdés tehát nem az, hogy a fehérje növényi vagy állati eredetű legyen-e, hanem az, hogy a különböző termelési formák miként tudnak együttműködni a rendelkezésre álló erőforrások hatékonyabb felhasználása és a külső ellátási forrásoktól való függőség csökkentése érdekében.
A fehérjerendszernek állattenyésztésre is szüksége van
Ez az összefüggés tükröződik az Európai Bizottság azon döntésében is, hogy a Fehérje Cselekvési Tervet az új EU Állattenyésztési Stratégiával együtt mutatta be. A két kezdeményezés ugyanannak a kihívásnak a különböző oldalait kezeli: az európai agrár-élelmiszeripari rendszer ellenálló képességének erősítését és a stratégiai függőségek csökkentését. Az Európai Bizottság legutóbbi, „Az Európai Unió agrárkilátásai 2025-2035” című kiadványa szerint az EU állatitakarmány-igénye 2035-re összességében 2,5%-kal csökkenhet a 2023-2025 közötti időszak átlagához képest. Ez a csökkenés nemcsak az állattenyésztés termelésének változásain múlik, hanem a takarmányozás hatékonyságának javulásán is: az állatgenetika fejlődése és a célzottabb takarmányozási rendszerek lehetővé tehetik ugyanazon termelési szint elérését kevesebb ráfordítással. A Bizottság ezért továbbra is fontos ágazatnak tekinti az állattenyésztést az élelmezésbiztonság és a vidéki gazdaságok szempontjából, de egy nagyobb erőforrás-hatékonyságra összpontosító modellen belül.
Ha az EU hús-, tej- és egyéb állati termékek iránti keresletének egy része továbbra is fennmarad akkor az Unión belüli termelési kapacitás továbbra is stratégiai értékkel bír. A lényeg az európai termelés csökkentésének és a termelés, valamint a kapcsolódó függőségek egyszerű EU-n kívülre történő áthelyezésének elkerülése.
- Mi is az EU Fehérje Cselekvési Terve?
Célja az európai növényi fehérjetermelés növelése és az importfüggőség csökkentése.
- Miért fontos a növényi fehérje az állattenyésztés számára?
Az Európában előállított növényi fehérje jelentős részét állati takarmányozásra használják fel.
- Csökkentheti-e Európa a szójaimporttól való függőségét?
Igen, a fehérjeforrások diverzifikálásával és a belső termelés növelésével.
- Miért tartozik ugyanabba a fehérjerendszerbe a növénytermesztés és az állattenyésztés?
Mert kiegészítik egymást javítva ezáltal az erőforrás-hatékonyságot és a fehérjeellátás biztonságát.
Forrás: NAK / Borovka Zsuzsa
