1951. május 14-én született Salgótarjánban parasztcsalád egyedüli gyermekeként. A Szécsényi Mezőgazdasági Technikumban a tangazdasági gyakorlatok során tapasztalta meg a ló tenyésztését és annak használati értékét. Itt ismerkedett meg a hidegvérű fajtával. Érettségi vizsga után a Kertészeti Egyetem Gyöngyösi Kertészeti és Agronómiai Főiskolán üzemmérnöki diplomát szerzett. A ló iránti ragaszkodása miatt került az endrefalvi Aranykalász Termelőszövetkezethez fő állattenyésztőnek. 1986-ban magángazdasága kialakítását egy pár hidegvérű csikóval és 5 darab tehénnel kezdte meg. Jelenleg 13 lipicai és 12 hidegvérű kanca áll tenyésztésben gazdasága büszkeségeként. Nős, egy lány- és egy fiúgyermek édesapja, akiktől már négy unokája született.
Hogyan alakult ki a lovak iránti érdeklődése, szeretete?
Előbb tanultam meg lovagolni, mint járni, állítólag az anya szó helyett a kedvenc lovam nevét mondtam ki először. A katonaságban is lovas határőr voltam északon. Sok lehetőségem volt a lovassportokban és a szakmában elhelyezkedni, barátokat szerezni és kapcsolatokat építeni, de végül az ősi föld visszahúzott. Így alapítottam meg családi gazdaságom, ahol a lipicai és magyar hidegvérű lovak mai napig központi szerepet kapnak. Jelenleg olyan lipicai törzskancák vannak tenyésztésben, amelyek Bárdos- és Bozsik-fogatok állatainak leszármazottai. A hidegvérű lovakat a gazdaságban munkára is használjuk, miközben Baranyai Sándor, Kassanin Milán és Markos László iránymutatása alapján főként Belga-6, -25, -28 és -36 vonalak megőrzését végezzük. A hidegvérű nukleuszállományunkra igen büszke vagyok, a továbbiakban is segíteni szeretném az egyes vonalak megőrzését, fenntartását.
A teljes interjú a feburári Magyar Állattenyésztők Lapjában olvasható
