Vezércikk - Változások után és előtt

Hosszú előkészítő munka után az országgyűlés előtt az új állattenyésztési törvény, amely augusztus 1-jén léphet hatályba. Régóta várjuk már, hogy az uniós rendelettel összhangban lévő, a hazai tenyésztésszervezési rendszer további fejlődését és erősödését elősegítő nemzeti szabályozás elkészüljön és hatályba lépjen.

Ez a törvény ebben a jogszabályalkotási folyamatban az első lépés, hiszen még két nagyon fontos rendelet szakmai egyeztetése és hatályba léptetése van hátra: egy kormány- és egy miniszteri rendelet tartalmazza majd azokat a részletszabályokat, amelyek keretet szabnak és lehetőséget teremtenek a tenyésztési és tenyésztésszervezési munka végzésének. 

Az, hogy mennyire lesz sikeres a magyar tenyészállat-előállítás a következő időszakban, persze elsősorban a tenyésztőkön és az őket összefogó, szakmai munkájukat segítő, az érdekeiket képviselő, a tenyésztési programok kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős tenyésztőszervezeteken múlik. 

Májusban egymást érték a közgyűlések. Volt olyan nap, amikor egyszerre több tenyésztőszervezet is ülésezett. Többeknél a szokásos éves beszámolók mellett tisztújításra is sor került. Ezek közül a legjelentősebbekről lapunkban is beszámolunk.

A legnagyobb változás a lótenyésztők szövetségénél zajlik, ahol új elnököt választottak és további személyi cserékre kerül sor annak érdekében, hogy az idén 30. születésnapját ünneplő MLOSZ visszakerüljön az őt megillető pozícióba.

A Szarvasmarhatenyésztők Szövetségében az elnök és a titkár személye nem változott, de új társelnököt választottak, aki a tagszervezetek, különösen a húsmarhatenyésztő egyesületek szorosabb együttműködését szeretné elősegíteni. 

Miközben a baromfi- és tejágazat felépítette a maga szakmaközi szervezetét, amelyek nagyon fontos szerepet játszanak a termékpályákon belüli együttműködések és ezen keresztül az ágazatok sikerében, a többi ágazat komoly lemaradásban van.

A fajtatiszta sertést tenyésztőknél a korábbi vezetésnek újra bizalmat szavaztak a tagok, ugyanakkor a sertéságazat szakmaközi szervezetében jelentős változások történtek és fognak még történni a következő időszakban. A VHT új elnöke a MÁSZ sertéses tagszervezetének elnöke lett, akinek nagy tervei vannak. A VHT megújulása és valódi szakmaközi szervezetté alakulása létkérdése a hazai sertéstartóknak. 

A húsmarha- és juhágazatnak is égető szüksége lenne szakmaközi szervezetre, ám ezt a tenyésztők és termelők azon köre, akiknek erre lehetősége volt, nem hozta létre. Lehet vitatkozni arról, hogy ebben kinek milyen szerepe volt, de ehelyett inkább nézzünk előre és cselekedjünk. Zászlós Tibor MÁSZ elnökkel, a NAK alelnökével közösen felvállaltuk, hogy a kamara élére áll e két szakmaközi szervezet létrehozásának. Rajtunk és a kamarán biztosan nem fog múlni, hogy ez sikerüljön.

Wagenhoffer Zsombor
 

Lapszám, melyben a cikk megjelent: 

Időjárás

Budapest

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB