Kiállítás - Innovációkkal a magyar állattenyésztésért: kiosztották az állattenyésztési termékdíjakat

A 29. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Állattenyésztésért Termékdíj pályázatán a nagydíjat a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. kapta. A zsűri három első, két második és két harmadik díjat osztott ki a Hód-Mezőgazda Zrt. központjában április 11-én ünnepélyes keretek között megrendezett átadón. Az elismeréseknek a piacon mérhető presztízs- és marketingértékük van. 

Míg tavaly szeptemberben egy hosszabb kényszerű kihagyás után találkoztunk itt, most viszont rövid időn belül újra termékdíj sajtótájékoztató keretében hirdetünk eredményt, hogy kik adták be a legjobb pályázatokat – vezette fel a zsűri döntését Wagenhoffer Zsombor. Az Állattenyésztésért Termékdíj zsűri elnöke elmondta, nagy öröm számukra, hogy a több mint két évtizedes múltra visszatekintő termékdíjpályázatokra mindig nagy számban jelentkeznek innovatív cégek. Idén összesen 17 pályázat érkezett. A takarmányozás és állategészségügy kategória mezőnye ezúttal is erősebb volt. Ide összesen 11 pályázat érkezett 8 cégtől, amelyek döntő része (8) a takarmányozáshoz, három pedig az állategészségügyhöz kapcsolódik. A másik csoportba összesen 6 pályázatot neveztek, hármat a tartástechnológia, kettőt az élelmiszeripar és egyet az agrárinformatika kategóriába. 
 
Lapszám, melyben a cikk megjelent: 

Időjárás

Budapest

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Kecskemét

Szolnok

Szeged

Pécs

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB