Megalakult a Kamara gyepgazdálkodási munkacsoportja

Régi elmaradást kívánnak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Legelő- és Rétgazdálkodási Munka­csoportjának alapítói pótolni azzal, hogy gyepstratégiát alkotnak, amelynek első lépéseként meg kívánják szervezni az országos szintű gyepállapot-felmérést. Az alakuló ülésre február 3-án került sor, amelyen a múlt és a jelen értékelése mellett a legfontosabb célokat is meghatározták.

Az alakuló ülést a pandémiára tekintettel online formában tartották meg. A részvevőket Zászlós Tibor, a NAK alelnöke köszöntötte, aki örömét fejezte ki, hogy megalakul a munkacsoport, és támogatásáról biztosította ezt a közösséget. „Mint gazdálkodó saját tapasztalataim alapján is mondhatom, hogy a gyep mostohagyerek volt az elmúlt évtizedekben, ami nem kapott kellő figyelmet, és emiatt sok esetben túlzó, életszerűtlen vagy betarthatatlan szabályokkal kellett megküzdeni a gazdálkodóknak” – mondta a MÁSZ elnöke.  

Szakmai és társadalmi elismertség növelése

A szakember szerint a gyepgazdálkodás régóta periférián kezelt ágazat, pedig a húsmarha- és juhtartásban nélkülözhetetlen, nagy jelentőségű. A munkacsoport tevékenységével ki kell mozdítani ebből a helyzetből, növelni kell a társadalmi ismertségét és elismertségét. Fontos feladat lesz, hogy a döntéshozók számára előterjesztéseket készítsen elő, szakmai muníciót adjon az ágazatokat érintő döntésekhez – szögezte le Zászlós Tibor.

Akkor lehet sikeres a munkánk, ha ki tudunk egyezni a természetvédőkkel abban, hogy csak fenntartható gyephasználatot támogatunk. Olyanokat, amelyek harmóniában vannak a védett természettel, de amelyek a gazdáknak tisztességes megélhetést biztosíthatnak. 
Csomai Géza, a NAK Állattenyésztési Osztály legeltetésre alapozott állattartási alosztályának vezetője köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a húsmarha- és juhtartás nem rentábilis legeltetés nélkül. A gyepgazdálkodás sikerének kiemelkedő jelentősége van az ágazat fejlődésében.

Régóta várt lépés

Régi elmaradást kívánunk pótolni, amikor a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Állattenyésztési és Beszállítóipari Osztályának Legeltetéses Állattartó Ágazatok Alosztályán belül Legelő-, és Rétgazdálkodási Munkacsoportot vagy rövid néven Gyepgazdálkodási Munkacsoportot hozunk létre – kezdte köszöntőjét Wagenhoffer Zsombor.  A szakterület kiváló tudósainak erőfeszítései ellenére az elmúlt 30 évben nem sikerült felmérni a gyepeink állapotát, mert a szakpolitika nem fordított erre kellő figyelmet.

A NAK Állattenyésztési Osztályának országos elnöke elmondta, hogy a dicső múlttal rendelkező gyepgazdálkodást az elmúlt évtizedben magára hagyták. Ennek egyik oka az volt, hogy az egykor aktív szellemi műhelyeknek számító gyepes iskolák, amelyek hosszú évtizedekig Debrecenben (Vinczeffy Imre, Nagy Géza), Keszthelyen (Ecker István, Ivány Károly), Gödöllőn (Barcsák Zoltán, Szemán László, Tasi Julianna), Kaposváron (Dér Ferenc, Stefler József), Mosonmagyar­óváron (Makai Sándor) és Gyöngyösön (Szűcs István) működtek, a vezetőik nyugdíjba vonulása, illetve a szervezeti átalakítások miatt megszűntek, egyedül Gödöllőn maradt 2 olyan oktató, akiknek a szakterület művelése a fő feladata. 

Ellentmondásos adatok

Komoly nehézséget jelent a stratégia megalkotásában és az érvanyagok összeállításában, hogy a hazai gyepterületek kiterjedéséről és minőségéről nincsenek egzakt adataink, amik vannak, azok pedig ellentmondásosak – hívta fel a figyelmet a MÁSZ ügyvezető igazgatója. Adatbázisoktól függően 750 ezer és 1 millió ha között sokféle számmal lehet találkozni, amikor a gyepterületek pontos kiterjedését szeretnénk megtudni. 

Fontos feladat helyre billenteni a természetvédelmi és az állattenyésztési szempontok egyensúlyát a gyephasználatban. Sötétben tapogatózunk, kevés támpontunk van megalapozott érvelés összeállításához, miközben az egyoldalú természetvédő szemlélet és sok esetben idejét múlt jogi szabályozás gúzsba köti a legeltetéses állattartást folytató gazdákat – hívta fel a figyelmet Wagenhoffer Zsombor.  Az agrárpolitika és a támogatási rendszer a gyep természetvédelmi és tájképi szerepét helyezi előtérbe, sokszor szakmaiatlan módon, miközben a legeltetéses haszonállattartás szempontjai háttérbe szorultak.

Sürget az idő

Az új KAP ágazati stratégiáinak második – egyben utolsó – társadalmi egyeztetésére április után kerül sor. Addig el kell készíteni a gyepállapot-felmérés vagy gyepkataszter megvalósítási tervét és a hosszabb távra szóló gyepstratégiát. Ebben a jelenlegi helyzet értékelésén túl ki kell tűzni a legfontosabb célokat, és a megvalósításra javaslatokat kell megfogalmazni – mondta Wagenhoffer Zsombor.

Az alakuló ülésen résztvevők egyhangú szavazással a munkacsoport szakmai vezetőjének Tasi Juliannát választották meg.

Tasi Julianna, a MATE Gödöllői Campusának nyugalmazott egyetemi docense szerint sürgős szükség van arra, hogy a legeltetésre és a gyepekről származó takarmányokra alapozott állattenyésztő ágazatokra, illetve magára a gyepgazdálkodásra nagyobb figyelem irányuljon, növekedjék annak szakmai és társadalmi elismertsége. Ugyanakkor szükséges az ágazatban dolgozók összefogása, szakmai képviselete, valamint a gazdálkodás szakszerűségének javítása. 

Értékes hozzászólások

Nagy Géza professzor (Debreceni Egyetem) röviden ismertette a szakterületen korábban működő szakmai és tudományos szervezeteket, amelyek mára sajnos megszűntek. A szakember felajánlotta a másfél évtizeddel ezelőtt készített gyepkataszter tervét és a gyepstratégiát mint hasznos kiindulási alapot.

Stefler József, a Szarvasmarhatenyésztők Szövetségének társ­elnöke elmondta, hogy Németországban is a miénkhez hasonló problémák merülnek fel a gyepgazdálkodók és a természetvédők körében. A MATE Kaposvári Campusának emeritus professzora szorgalmazta az egyetemi kutatóműhelyek részvételét a munkacsoportban, és közös kutatások indítását ott, ahol konfliktus van a természetvédelemmel, mert egzakt módon, tudományosan kell igazolnunk, hogy a gyepápolásra vonatkozó javaslataink nem károsítják a természetet. 

Halász András egyetemi adjunktus (MATE Gödöllői Campus) a gyepkataszter elindításával kapcsolatos javaslatot tett, külföldi és hazai (rendkezelo.com) példákat mutatott be a gyepek termésbecslésére. 

Tettre készek 

Mozsgai József húsmarhatenyésztő a közösségi média szerepét emelte ki, és felajánlotta segítségét a munkacsoportnak ezen a területen. Javasolta, hogy a húsmarha szemináriumon is szenteljünk teret ennek a témának.

Holló Mátyás juhtenyésztő kiemelte, mekkora hátrányt jelent, ha a legelők termőképessége csökken. Felajánlotta tapasztalatainak megosztását az általa végzett gyepápolási és legeltetési kísérletekről.

Kovács-Mesterházy Zoltán, a Magyartarka Tenyésztők Egyesületének tenyésztésvezetője szerint a természetvédelmi szakemberekben él egy bizalmatlanság a gazdálkodók iránt. További gond, hogy sokan közülük látják ugyan a problémákat, de nem értenek a gyephez, ezért nagyobb biztonságban érzik magukat, ha nem változtatnak a szabályokon.

Bodnár Mihály szaktanácsadó és szarvasmarhatartó, a betarthatatlan előírások megváltoztatását fontos feladatnak jelölte meg, és felajánlotta kísérleti tapasztalatait ártéri gyepek legeltetésével kapcsolatban.

Hoffmann Richárd egyetemi docens (MATE Kaposvári Campus) a bőszénfai szarvasfarmon végzett kísérletek eredményeinek megosztását ajánlotta fel, valamint vállalta további kísérletek befogadását. 

Lepossa Anita egyetemi docens (MATE Keszthelyi Campus) a munkacsoportban a gyepeken élő növényfajok ismeretének átadását, valamint a forgalomban lévő gyepkeverékek minősítésében való közreműködést ajánlotta fel.

A munkacsoport legfontosabb céljai és feladatai:

  • A legelő- és rétgazdálkodással foglalkozók összefogása, szakmai képviselete.
  • A döntéshozók támogatása a döntés-előkészítési folyamatban, előterjesztések összeállítása.
  • A hazai gyepterületek teljeskörű, országos felmérése, gyepkataszter megalkotása.
  • Legelő- és rétgazdálkodási stratégia kidolgozása az ágazati szereplők bevonásával.
  • Tudományos eredmények átadása, új vizsgálatok elindítása, szervezése, platformok teremtése.
  • Szaktanácsadás, szakmai képzések, továbbképzések, bemutatók, tanulmányutak szervezése.
  • Ágazati bemutató gazdaságok kiválasztása, szakmai támogatása.
  • Nemzetközi kapcsolatok fejlesztése, beleértve a külhoni magyarság legeltető gazdaságait is.
  • A gyepgazdálkodás és a természetvédelem közötti kompromisszumok elősegítése, támogatása, tárgyalási platform biztosítása.
  • Társadalmi felvilágosító tevékenység a legelők és rétek megőrzéséért, fellépés a beerdősítésük és ipari célterületté (napelempark stb.) nyilvánításuk ellen.

Időjárás

Budapest

Today, július 28, 2021
09:00-12:00

Részben felhős

Részben felhős
28 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Today, július 28, 2021
09:00-12:00

Szép idő

Szép idő
30 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Today, július 28, 2021
09:00-12:00

Részben felhős

Részben felhős
29 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Today, július 28, 2021
08:00-12:00

Szép idő

Szép idő
28 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Today, július 28, 2021
09:00-12:00

Felhőtlen

Felhőtlen
30 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Today, július 28, 2021
09:00-12:00

Felhőtlen

Felhőtlen
28 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB